tenger-cseppek

Már délelőtt szállingózni kezdett a hó. Nagyon jól tette, mert már éppen meglehetősen ideges voltam – mindenféle felgyülemlett gondjaim miatt. Ezekből a legerősebb a helyszűke problémája, ami különösen télen, amikor az ember beszorul a lakásba, ráadásul vakációzó gyermekekkel, érthető módon igencsak felerősödik. Mindenesetre pompás megoldást nyújtott erre a hóesés: ki akar a lakásban hancúrozni, kergetőzni, sikítani, ha odakint éppen havazik? Azonnal öltöztek, szaladtak „hógolyózni”. Nem volt ugyan elég hó hozzá, de hát kit érdekel ez ilyenkor? Amikor gyönyörűséges hópihéket lehet csapdába ejteni a sötétkék kabáton, és addig gyönyörködni bennük hangos visítozás közepette, amíg el nem olvad? Ez megadta a mai nap pozitív alaphangulatát. Ha hó esik, akkor tél van. Ha tél van, akkor jöhet a karácsony. Ha pedig karácsony jön, akkor tulajdonképpen mért is ne jönne a betlehemezés? Ez a jó szokás az Egyesületben már évek óta, hogy a tagok gyerekei betanulnak egy régi helyi népi ihletésű p...

Erzsi nem szeret úgy beszélni, hogy nem teljesen figyelek rá. Tulajdonképpen igaza van. Csak sajnos ezt nem mindig tudom megvalósítani. Múltkor, egy közös vacsorázásnál keresztül-kasul beszélgettünk az asztal fölött, mindenféle dínókról, gőzhajtásos tutajokról, állatokról, rendetlenkedő osztálytársakról. Elsősorban Boldi mesélt. Őt a legkevésbé sem zavarja, ha párhuzamosan kell beszélgetnie. Erzsi egy ideig jelentkezett(!), aztán majdhogynem sírva fakadt. Mert persze nem kapcsoltunk azonnal, és tovább hagytuk csevegni Boldit, mint az jogos – legalábbis Erzsi szerint. Amikor végre megkapta a hőn áhított figyelmet, feltette a nagy kérdést: - Mondd, kik veszekednek többet: akik ismerik egymást, vagy akik nem ismerik? (Mit válaszoltál volna?)

A teraszunk anyaga nagyon gyönge. Minduntalan leesnek a járólapok. Meglazulnak, összetörnek, elcsúsznak. Nem segít ezen az újrarakás sem. Talán azért nem, mert aki építette, nemigen tartotta fontosnak a minőséget, ami volt – azt használta. Így például a terasz alapjának jelentős része hungarocell (bár ma már nem így hívják). Jövőre kicseréljük – ígérjük minden évben magunknak. De aztán valahogy mégsem került rá mindeddig sor. Mindig volt valami fontosabb és halaszthatatlanabb. Így a terasz maradt úgy, ahogy örököltük. De megbecsült része a portánknak: minden évben tavasztól őszig hatalmas virágoskertté növi ki magát. Tavasszal, a fagyosszentek után felsétálnak a pincéből a muskátlik, viaszvirágok, könnyezőpálmák, broméliák, kaktuszok, spárgák, mindenféle futó- és állónövények, és főleg: a leanderek. Nem is tudom, hogy férnek el odalent abban a csöpp kis helységben. Egy biztos: kell nekik mindig egy kis idő, amíg összeszedik magukat. De utána…! Habzik a terasz a sok virágtól. A leande...

Az őszi-téli betegségek ellen legjobb, ha kapnak elég vitamint a gyerekek – így gondolom. Boldi és Erzsi örülnek ennek, mert ez azt jelenti, hogy „legálisan” szopogathatnak egy kis édességet. Manapság a gyerekvitamin finomabb, mint egy cukorka. Alig lehet meggyőzni őket, hogy egy napra egy éppen elég. Amúgy valóban ritkábban betegeskednek, ha nem felejtkezünk el a napi vitaminjukról. Úgy gondoltam, Fülöpöt is bevonjuk a vitamin-rutinba. Kora miatt azonban nem kaphat tablettásat, csak sziruposat. Annál jobb! – gondolja a gyanútlan anyuka, - hiszen könnyebben megeszi. Hát nagy tévedés! A gyógyszertárakban kapható multivitamin-készítmények annyira büdösek (kiabál belőle a sok B-vitamin), hogy Fülöp még csak megkóstolni sem hajlandó őket. A C-vitamin meg savanyú, tehetem bármibe: onnantól nem eszi meg. (Borkóstoló lesz, vagy valami ilyesmi, amilyen kifinomult az ízlelése!) Áll a konyhapultunkon egy csodálatos, gyerekek is szeretik!-típusú felirattal kecsegtető vitaminos palack. - Mi az?...

Nem is tudom, hogy kezdődött. Mostanában A két Lottit olvasom esténként a gyerekeknek. Szigorúan fejezetenként, hogy sokáig tartson. No meg azért is, hogy legyen időnk megbeszélni a felmerülő gondolatokat. Nagyon sok megbeszélnivaló van benne, és érdekes is, hogy ők hogyan fogják fel a dolgokat: a barátságot, szeretetet a testvér és a szülők iránt, és az egész kis abszurd történetet. Érdekes, hogy mennyi dolgot kell értelmezni számukra, hogy minden világos legyen. A háttérben húzódó érzelmi és egyéb szálak elemezgetése, az emberek közötti szándékosan rövidre fogott párbeszédek továbbgondolása érdekes játék: ők is tanulnak belőle, én meg őket tanulom ezáltal. Ebben a könyvben van egy olyan fejezet, ahol az ál-Lotti, tehát Lujza elmegy anyukával kirándulni egy egész hétvégére, és rendkívül élvezik. Talán ez indított el, talán a régóta tartó, csodálatos ősz, de ma délben már nem bírtam türtőztetni magamat, bezsuppoltam a gyerekeket az autóba, hogy elzarándokoljunk egyik legkedvesebb ki...

Este van, ülök a gyerekszobában, a galériaágy alatt. Boldizsár alszik rajta. Most éppen ébren van, mert olvasgatja Lázár Ervin Négyszögletűjét. Ez jó. Én is szeretem. Kissé kényelmetlen a székecske, amin ülök, de ez legalább befér ide. Bal kezemmel Erzsikét simogatom a gyerekágyban, jobbal Fülöpöt a kis utazós babaágyban. Ebben alszik, hogy meg ne üsse magát a faágy rácsaiban. Előttem a gyerekszoba: egy hintaló, egy rajzolóállvány, egy játszóasztal a másik kisszékkel, egy lépcsős gyerekszekrény elnagyolt renddel, egy színét elfelejtett szőnyeg két cicával, balra a nagy gardróbszekrény a ruhákkal és a számolatlan mennyiségű gyerekjátékkal, jobbra a két íróasztal polcokkal, szekrénykével (már a szeptembert várják), rajta további dobozok, játékokkal töltve. Olyan kerek az egész. Gergő bejön: szellőztethetek? Hát persze. Friss levegőben elaludni is könnyebb, és az álom is édesebb. Kinyílnak az ablakok. Szemem elé tárul a kinti, utcai világ. Ez is annyira kedves nekem. A fakerítésünk, rit...

Az ebédet közös imádság zárja. Persze ez nem ilyen egyszerű, mert nehéz dolog végigvárni, míg a többiek esznek, ha az ember már rég megette a magáét. No de ha mégis sikerül, akkor a közös ima a közismert: Aki ételt, italt adott, annak neve legyen áldott. Ámen. Ezt mindenki tudja. Most már Fülöp is. Igaz, az ő előadásában inkább így hangzik: Anya: áldotta, apa: áldotta, ámen!

Ma este nyár-ünnep volt nálunk. Az egész udvar ünnepelt. Nehéz szavakkal visszaadni, amit az összes többi érzékszervvel kell átélni. Egyszerűen maga volt a mennyország, az időtlenség. A nap forróságától áthevült az udvar, és ezt a meleget ontotta magából. Az alkonyi fények aranyba vonták az udvart, majd eltűntek, de az árnyéknak is fénye volt. A teraszon álló leanderek tiszta erőből virágzottak és illatoztak. A kopott vakolatú zöld kisház fala előtt jókedvűen guggoltak a muskátlik. A fű száraz az udvar nagy részén, szúrja az ember mezítlábas talpát. De ez is jó. Ez is – nyár. A kút körül és a fűszerkertben derékig érnek az illatos gyógynövények, a menta, a citromfű. A parasztmályvák embernél is magasabbak, és méltóságteljesen egyenesednek fölfelé, szárukon büszkén viselve tenyérnyi virágaikat. A gyerekek visongva, kacagva vetették magukat délután a medencébe, felüdítve ezzel magukat, és mindenkit, aki csak látta őket. Most az asztal körül sertepertélnek, de az asztal mellett álló kis f...

Ez az, amihez kétség nem fér. Ugye, először is: ő a „középső gyermek”. Neki van idősebb és fiatalabb testvére is. Ő úgy fogalmazott egyszer, hogy a családunkban mindenféle testvér van: van báty, öcs, húg és nővér is. Ez az utóbbi kettő pedig egyvalaki – ő, személyesen. De ez csak a kezdet. Olyan csodálatos természete van, hogy bármi történik, de főleg: bármi jó, az csak őérte van. A nap neki süt, és ha az óvónéniknek jókedve van, akkor neki örülnek. A halak a tóban azért úsznak hozzá, mert kíváncsiak rá, vagy fogócskázni akarnak vele. Logikus, nem?

Boldi régóta vágyik egy kis háziállatra. Volt ugyan neki néhány, ami nem tűnt túl macerásnak: volt saját kis akváriuma, volt botsáskája és kis békája, de ezek igen rövid ideig bírták, egy-két hét hőskor után fölmondták a szolgálatot. A botsáskát Maartje adományozta neki, de sajnos nem élte túl az utazást Amersfoorttól Csepelig a befőttesüvegben. Hiába luggattuk ki a tetejét az üvegnek, és hiába kínáltuk friss rózsa- és szederlevéllel. (Állítólag Wiméknél csak ezt ette, és remekül fejlődött.) A kis akvárium inkább Gergő szórakozása volt: megpróbált létrehozni egy kis ökoszisztémát, amelyben csodálatos egyensúly uralkodik, és minden külső segítség nélkül képes virulni - vagy legalább elvegetálni. Ez a kísérlet kudarcba fulladt. A béka pedig elég nagy és erős volt ahhoz, hogy egy éjjel, amikor a kis terráriuma tetejét Boldika nem tette vissza, világgá vándoroljon. Mostanában azért könyörög, hogy tarthasson legalább egy kis rágcsálót. Nagyon nem szeretném. Nem akarom egy hét után átvenni...

Megint kínaiul. De nem bánom. Ez már nagyon szépen alakul!

Az idén először elmentünk a nagycsaládosok anyák napi műsorára. Nagyon jó kis spontán műsor volt: minden gyerek elhelyezkedett a színpadon, és mindenki elmondta a legkedvesebb anyák napi versét. Aztán énekeltek, furulyáztak - kinek mi az erőssége. A végén pedig minden gyerek választhatott a petúniákból egyet, amit anyukájának adhatott. Erzsi egy rózsaszín-fehér cirmosat, Boldi egy vöröset választott. Mindkettő nagyon szép volt. Itthon úgy gondoltam, ezek különleges virágok, hiszen anyák napjára kaptam őket. Szépen áttettem őket egy-egy kaspóba. Kerestem mindegyikhez hozzáillő, stílusos kaspót. Tetszettek. Szerettem nézegetni. Ám egy idő után úgy tűnt, a vörös virág kókadozik. Mi történt vele? Ki tudja? Mindenesetre úgy gondoltam, nem tett jót neki a sok locsolás: kirohadt. Nagyon szomorú lettem. A szívem elszorult: pont ez a petúnia…! Annyi egyéb petúniánk van, és akkor pont ez járt ilyen szerencsétlenül! Sajnáltam kidobni. Kivettem mindkettőt a kaspóból. Mindenféle alátét nélkül, csa...

Szombat reggel szorongva ébredtem. Este Boldi kissé rosszul érezte magát. Vajon hogy van most? Hatkor felkeltem, végiggondoltam: nyolcra viszem zongorázni, de ha rosszul van, többet ártok, mint használok vele, mert a tanár is csak idegesebb lesz: nem tudja a vizsgaanyagot elég jól! A valóság ezzel szemben az, hogy nagyon szépen tudja, de hát kora reggel.... ráadásul szombaton, mit várjon az ember? Nem mertem kockáztatni: lemondtam az órát. Eddig oké. Gyorsan összekészíteni a csomagokat: reggeli, tízórai, ebéd, uzsonna, pelenka, pulcsik, esernyők, palack italok, bébiétel, előke, kiskanál, kis süti, rudi, alma, miegymás - kell még valami? Nem, de szerencsére már ébrednek a gyerekek. Gyors öltözés, reggelizés, ugrás az autóba, indulás. Integess apának! Irány Kristófék felé. Ott van éppen Geri is, így hát a legnagyobb buli, ha a fiúk együtt utaznak a hatalmas Sharanban. Pont elférünk. Tibor még megkérdezi, ne utazzon-e mitfárerként. Tényleg, jó ötlet! Erzsi, átmész Zsófiékkal Lucához? Á, ...

Erzsi az oviban sok rajzot készít. Némelyiket otthagyja, másokat hazahozza. Vagy azért, mert már a sokadik változat egy témára, vagy pedig azért, mert nem tudta befejezni, és majd, talán, itthon... Vagy egyszerűen annyira jól sikeredett, hogy ezt itthon akarja nézegetni. Amióta írni is tud, előfordul, hogy különböző magyarázó megjegyzéseket is odabiggyeszt a képre. Múlt héten azonban egy kétkötetes regényt írt. Az első kötetben ez áll: 1 de jó, hogy vannak csoporttársaim, és hoyg vesze ketem. A másikban pedig óriási betűkkel: 2 DE JÓ HO Y G VAN AZ ERZSIKE. Hát persze, hogy kiraktuk a faliújságra! Ahányszor ránézek, mindig öröm ébred a szívemben: tényleg, de még milyen jó!

Nagyon élvezzük, hogy most már Fülő is beszél. (Már tizennégy foggal virít!) A kezdeti egyszerűbb baba, anya, apa, Ezsi, Bógyi után bonyolultabb dolgokkal is próbálkozik: pityanbom! - mondja a pillangóra, vilyembom - a villamosra. A lapát batya lett, de ugyanez néha babakocsit is jelent. Emlékszem, milyen kedves volt a nagyoknál is, mikor már beszélő babácskák lettek, ahogy valahonnan ki akartak kerülni. Kiszállok! - kiabálták. Ez Boldinál Kiszállka! volt, Erzsinél: Kikákoty! Fülöp azt kiabálja: Kikáci!

Tegnap este a szokásos rövid kis esti imát mondtuk a gyerekekkel. Utána valahogy olyan lelkiállapotban voltam, hogy néhány mondatos köszönőimádságot is mondtam. Hálát adtam azért a sokmindenért, amiben részünk lehetett (gazdag napunk volt), és megköszöntem még pár dolgot, amit természetesnek veszünk, pedig nem az. Ahogy a mondandóm végére értem, váratlanul a szokásos ámen helyett Erzsi kenetteljes hangon ráfelelt: -Isten áldja meg az igét! (Ugye, a templomban hétről hétre hallja, hogy a Biblia felolvasása után a lelkész valami hasonlót mond: áldja meg Isten az Ige hallgatását, szívünkbe fogadását...)

Na? Miért? Olyan jó kis napjaink vannak mostanában. Fülő egyre többet beszél. Folyamatosan, valami afrikai nyelven. De lehet, hogy olaszul. Mindenesetre nehéz megérteni. Kacagtatóan kedves, ahogy odajön az emberhez, mélyen a szemébe néz, aztán közli vele hosszasan, többszörös körmondatokban a véleményét. El is várja, hogy választ kapjon rá. És nagyon értelmes. Szerintem csodálkozik rajta, hogy mi nem értjük mindig egészen pontosan, mert ő nagyon precízen fogalmazza meg a maga kis észrevételeit. Azért, persze, igyekszünk. Meg hát egyre több dologhoz hasonlít a kis hablaty, amivel megörvendeztet bennünket. Például a labdát, a gyertyát, a tárcát teljesen felismerhetően tudja mondani. A tornaórán odaáll Anna néni elé, kinyújtja a kis karját, és ellentmondást nem tűrő hangon közli vele: Dlabba! Most már stabilan jár, néha egész gyors tipegéssel. Azt hiszem,lekörözi a mamát evvel a tudományával. És tud tapsolni: nem csak az általános tapsikolóst, hanem a taps-comb-taps-comb váltósat is. E...