Kamaszkori keresgélés: hitelesség utáni vágyakozástól fűtötten Fülöp megvetően nyilatkozik: -Petőfi milyen gyönge volt már! Írt bordalokat - de nem bírta az alkoholt. Udvarolt vagy tucatnyi nőnek, mindet feleségül akarta venni. Írta, hogy hú, csatában haljak meg - de olyan satnya volt, hogy nem vették fel katonának. Mégis beállt a hadseregbe, de csak levélkihordó volt. Most akkor ennek a verseit olvassa mindenki? Az életben mindenben megbukott, csak verselni tudott! Apja élettapasztalából merítve mesél egy lelkész ismerősről, aki eleinte szintén nem sokra tartotta Petőfit, aztán ráérzett arra a különösen jól gördülő nyelvezetre, amelyik Petőfi sajátja és tulajdonképpen alakította is rendesen a használt magyar nyelvet. Még ezt is hozzáteszi: - Jól van, kisfiam, hát nem lehet mindenki Damjanich János! Ezen már vonyítva nevettem. Védekezve kérdezi: - De most miért? Tudod, hogy Damjanich két méter magas, hatalmas ember volt? - Persze hogy tudom, először nem is tudták felakasztani... - csil...
A műtőből egy nagydarab, Rejtő Jenő regénybe illő arcú férfi viharzik ki, vállán hatalmas és láthatólag dögnehéz zsákkal. Egy pillanatra összeugrik a gyomrom. Nagyjából tíz perce várok itt, bent Fülöpöt legózzák össze, jó, csak a karját. Akkor is. Még ha jó nagyra meg is nőtt. Közben kétségbeesetten zokog a kicsi fiú, akinek talán szintén a karját műtötték. Nagyon fáj neki. A nővérek mind körülötte sürgölődnek, egyik a kötésén igazgat, anyukája csitítgatja. Szívem mélyéből szánom szegényt. Nemrég csak halkan nyöszörögve könyörgött egy kis vízért - frissen műtöttek nem kaphatnak. Közben már tervezem, hogy holnap Fülöpnek mit főzök otthon. Érdekes, hogy megműtik manapság az alkar törését. Állítólag heg nélkül. Közben imádkozom, hogy olyan sebész kezében legyen, aki ismeri az anatómiát és jó kezű, ráadásul még bírja figyelemmel. Minden anya ezt szeretné, mikor itt üldögél. A kisfiú kétségbeesetten ordít, hiába jöttem ki a műtő elé, itt is hallani. Talán én is pont í...