Ugrás a fő tartalomra

23

Igazi Karácsony akkor van, amikor Gyermek születik. Akit leküld az Ég.

Nekem megadatott ez egyszer. Nem volt karácsonyfa, sem csomagok alatta, ünnepi lakomám a szülészeti osztályon egy tál tejbegríz volt. Mégis, a legigazabb karácsony volt.

Nem sírt fel, mert később sem volt sírós. Azért csak elvették és üvegdobozba zárták, meleg, oxigéndús levegőbe.

Először lettem anya aznap.

Nem tudtam, nem tudhattam még, amit most már tudok, de érezni akkor is erősen éreztem. Jobb lett volna, ha nálam hagyják - a többinél így történt.

Az Ószövetség szerint az első gyereknek dupla örökség jár. Most már értem, érteni vélem, miért: rajtuk kísérletezi, gyakorolja ki a szülőség mesterségét apja és anyja. 

Sok hibát elkövettem, sokat mulasztottam. Ezekkel együtt a lelkemet is odatettem, az időmet, erőmet, tudásomat, minden gondolatomat, képeztem magamat, hogy azokat a sebeket, amiket én kaptam, ne adjam tovább. Hát csak részlegesen sikerült. Bele kell törődjek: tökéletlenségeimet semmi módon nem tudom megszüntetni.

Szerencsére született más is, a Karácsonyi Gyermek, Akit mennyei atyja azért küldött, hogy békét hozzon a világnak és folyamatos megbocsátást. Azt hiszem, ez a legnagyobb ajándék. A megbocsátás képessége és elfogadása.

Bocsáss meg, drága Boldi, a sok ügyetlenkedésért! Fogadd szerető és hálás szívvel a kincseket - amire futotta. Forgasd haszonnal, kamatoztasd bőségesen!

A jó Isten éltessen békességben, szeretetben és örömben, a vele való szoros kapcsolatban az emberi kor végső határáig!

Adja meg, hogy tudj gyönyörködni majd a saját kis családodban, feleségedben, gyermekeidben, unokáidban! Bontakoztasd ki a benned rejlő kincseket!

Áldjon meg és őrizzen meg téged az Úr! Ragyogtassa rád szent arcát, könyörüljön rajtad, és adjon néked békességet!

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Az útelágazáson álló fa

Egy halászfaluban élt egyszer egy szegény özvegyasszony egyetlen lányával, Hanakóval. Csak néhány éve költöztek a faluba. Amíg az asszony férje, egy gazdag kereskedő életben volt, a család jólétben és bőségben élt a városban. De nemhiába mondják, hogy terem baj, ha nem vetik is. Egy napon a kereskedő hirtelen megbetegedett, és nemsokára nagy temetést rendeztek neki. Az özvegy egyedül maradt a kislányával, és talán azért, mert nem értett a kereskedéshez, vagy azért, mert balszerencse üldözte őket, az üzlet napról napra rosszabbul ment, a vevők fogytak, az adósságok nőttek. Az özvegy végül nem tehetett egyebet: eladott mindent, amije maradt, kifizette adósságait és elköltözött a városból. A faluban szerényen éltek, és a kis Hanako, alighogy felcseperedett, tőle telhetően segített édesanyjának. Együttérző, jó szívvel áldotta meg a természet, vidám és kedves volt, mindenki, aki megismerte, tüstént megszerette. Özvegy édesanyjának sok örömet szerzett, és amikor az asszony látta, hogy kislán...

Apu - L. papa

Az utolsó Bánk bán is lement ma. Szeretem a művet, még akkor is, ha a rendezésben nem tetszik minden. De soha nem akarom elfelejteni, ahogy az első főpróbahét végén, a premier előtti utolsó próba után a rendező kiültetett minket a nézőtérre, és pár szóban elmondta, miket szeretett volna üzenni a rendezésével. Nekem egy mondata maradt meg, ami a szívembe fúródott, mint hegyes, éles kés: "...azt akartam elmondani, hogy amíg mi a saját fontosnak vélt harcainkat vívjuk, addig a porontyaink magukra maradnak. Szeretném, ha jobban vigyáznánk rájuk." Tudom, hogy már akkor is cipeltem magammal ezt a mondatot. Azóta eltelt pár év, és ma megint eltemettük a darabot (így hívják, ha a szezonban már nem játsszuk többet). A végén lejöttem a színpadról, szépen átöltöztem, szívemben még csengett a beszélgetés a kollégával, aki nem tudta, miért megy a függöny elé Gertrúd kislánya egy kiskosárral, de most már tudja, mert elmondtam neki: ő a későbbi Szent Erzsébet, aki a szegényeknek kenyeret vi...

Színe és visszája

Olyan érzésem volt pont, mint amikor a nagyi 90. szülinapi ünnepségén voltunk. A gyülekezete szervezte neki, még szeretetvendégség (értsd: egy kis uzsonna) is volt, tortával. A gyülekezeti tagok kitettek magukért. Szép kis beszédek voltak, megemlékezések arról, hogy a nagyi milyen csodálatos példamutató életet élt, mennyi embernek segített, milyen sokszor vigyázott gyerekekre, vasalt, segített rendszeresen a háztartásban, a gyülekezetben. Egyik ámulatból a másikba estünk. Ez egészen biztosan az az ember, akit én ismerek? Akinek gyerekként kifejezetten terhére voltunk? Aki menekült a családból, a háztartási munka végét pedig tényleg csak a legutolsó végszükség esetén fogta meg - nálunk legalábbis. Ezek szerint másutt nem így volt. Külön rákérdeztem a gyülekezeti nagycsaládosoknál: előfordult, de tényleg, hogy a nagyi náluk vasalt? Igen, minden héten legalább egyszer - hangzott hálától elérzékenyülő hangon. Hmm. A gyülekezet ifjúsági zenekara belekezdett egy szép kis énekbe, melyben öreg...