A műtőből egy nagydarab, Rejtő Jenő regénybe illő arcú férfi viharzik ki, vállán hatalmas és láthatólag dögnehéz zsákkal. Egy pillanatra összeugrik a gyomrom.
Nagyjából tíz perce várok itt, bent Fülöpöt legózzák össze, jó, csak a karját. Akkor is. Még ha jó nagyra meg is nőtt.
Közben kétségbeesetten zokog a kicsi fiú, akinek talán szintén a karját műtötték. Nagyon fáj neki. A nővérek mind körülötte sürgölődnek, egyik a kötésén igazgat, anyukája csitítgatja. Szívem mélyéből szánom szegényt. Nemrég csak halkan nyöszörögve könyörgött egy kis vízért - frissen műtöttek nem kaphatnak.
Közben már tervezem, hogy holnap Fülöpnek mit főzök otthon.
Érdekes, hogy megműtik manapság az alkar törését. Állítólag heg nélkül.
Közben imádkozom, hogy olyan sebész kezében legyen, aki ismeri az anatómiát és jó kezű, ráadásul még bírja figyelemmel. Minden anya ezt szeretné, mikor itt üldögél.
A kisfiú kétségbeesetten ordít, hiába jöttem ki a műtő elé, itt is hallani.
Talán én is pont így sírtam, mikor ekkora koromban műtöttek. Emlékszem a sírásra, a hangerőre nem.
Mondjuk viszonylag hamar leszereltek, leszedáltak és visszatették a kitépett csipeszeket. Szóval elhiszem a kicsi fiúnak, hogy NAGYON fáj.
Fülöpöt közben már elaltatta a tréfás aneszteziológus, talán már a fémeket is beszerelték. Vajon milyen lesz?
Hogy fog gyógyulni? Hogy bírja majd betartani a szabályokat?
(2025. Húsvét hétfő)
...
Megint műtő.
Most két emelettel feljebb.
- A szülők megvárhatják a műtő előtt, amíg kijön az orvos.
Úgyhogy itt ülök. Nagy kartondobozok és a mosást nagy textil zsákokban váró műtős ruhák között.
Kint szikrázó, enyhe melankóliával színezett őszi napfény, bent kékes hideg ledes izzók.
Most nem aggódom, hiszen csak kifele szedik belőle a vasalatot.
Kora reggel indultunk, még a csúcsforgalom előtt, jó korai volt az ébresztő.
Reggelire utazás, tízóraira egy pakli szabadulószoba, ebédre a Spor o bor társasjáték.
Uzsonnára műtét.
- Az ön gyermekét műtik? - kérdezi a végtagjait lezseren lóbáló alkalmazott. A nyakából hiányzik a szteroszkóp, a stílusa alapján mégis inkább orvos, mintsem asszisztens. Igen, mondom, meg a gyerek nevét is.
- Rita doktornő műti?
- Nem Rita, Viktória.
- Olyan nálunk nincs - állítja magabiztosan. Mivel eléggé meg vagyok győződve az igazamról, feleslegesnek tartom győzködni, de rám van írva, hogy biztos vagyok benne. Ezért beballag a műtőbe, hogy két perc múlva A másik ajtón kijöjjön: - Tényleg van Viktória! Jól tudta!
Rámosolygok azzal a mosollyal, amiben benne lehetett, hogy ezért ugyan kár volt fáradni, de hát ha neked így jó... Mit is mondanék, mint hogy köszönöm, ez jólesett?
Visszakiált a folyosóról:
- ... hogy igaza volt? Tudja mit? Igaza volt!
Még zümmög itt a környéken keveset, majd elmegy.
A műtőbe ki-be járnak a zöld ruhás emberek, hatalmas a forgalom.
Én meg ülök.
Gergő már felhívott, hogy mi újság, annyiban maradtunk, hogy hazamegy finomat főzni Fülöpnek. (Nicsak, alliterál!)
És hála van a szívemben.
A lehetőségért, hogy a törött kar is újra lehet ép. A biztonságos környezetért.
A modern orvostudomány áldásaiért. A szép időjárásért. A személyzet kedvességéért.
Még azért is, hogy most ideiglenes helyen van a műtő. Mert ennek az az oka, hogy felújítják a sebészeti műtőt éppen.
Fülöp pedig tudta tartani a szabályokat. Mindet.
Bármennyire is kínozta, hogy nem tehet meg mindent, hogy le kell mondania a fekvőtámaszokról. Hogy korlátok közé került.
Még személyiségfejlődés forrása is lett - hiszen mindenkivel át kellett beszélni, és így mindenkinek az életbölcsességét átszűrhette magán.
A kötés kicsit átvérzett, kétszer is átkötötték.
Most aludni próbál, bár a szomszéd ágyon fekvő, apjával diszkréten veszekedő fiatal hölgy mellett nem lesz egyszerű.
Talán sikerülni fog...
(Október 29.)
Megjegyzések
Megjegyzés küldése