Az idén először elmentünk a nagycsaládosok anyák napi műsorára. Nagyon jó kis spontán műsor volt: minden gyerek elhelyezkedett a színpadon, és mindenki elmondta a legkedvesebb anyák napi versét. Aztán énekeltek, furulyáztak - kinek mi az erőssége. A végén pedig minden gyerek választhatott a petúniákból egyet, amit anyukájának adhatott. Erzsi egy rózsaszín-fehér cirmosat, Boldi egy vöröset választott. Mindkettő nagyon szép volt. Itthon úgy gondoltam, ezek különleges virágok, hiszen anyák napjára kaptam őket. Szépen áttettem őket egy-egy kaspóba. Kerestem mindegyikhez hozzáillő, stílusos kaspót. Tetszettek. Szerettem nézegetni. Ám egy idő után úgy tűnt, a vörös virág kókadozik. Mi történt vele? Ki tudja? Mindenesetre úgy gondoltam, nem tett jót neki a sok locsolás: kirohadt. Nagyon szomorú lettem. A szívem elszorult: pont ez a petúnia…! Annyi egyéb petúniánk van, és akkor pont ez járt ilyen szerencsétlenül! Sajnáltam kidobni. Kivettem mindkettőt a kaspóból. Mindenféle alátét nélkül, csak úgy a cserepükben árválkodtak tovább a teraszon. Igen, mindkét virág árválkodott. Ahányszor ránéztem, vegyes érzések kavarogtak bennem. Aztán eltelt egy jó kis idő - talán két hét? Vagy három? – és egyszer csak azt vettem észre, hogy a piros petúnia kezd magához térni. Először csak annyi történt, hogy bár a levelei élettelenül lógtak, a piros virága egészen egyszerűen nem akart elhervadni. Mármint az az egyetlen, ami volt. Aztán mintha új virágot akart volna bontani. És a végén tényleg - kibontotta! No, ez nem volna lehetséges, ha a virág nem élne - morfondíroztam magamban. És ahogy szemlélgettem, láttam ám, hogy napról napra erősödik az egész kis virág. Örömömben elővettem egy nagyobb cserepet, amibe mindkét virágocska belefért, és átültettem őket egymás mellé: hadd örüljenek! És azóta is örülnek. Egyre több virágot és levelet hoznak. Lassan kinövik az új cserepet is.
Egy halászfaluban élt egyszer egy szegény özvegyasszony egyetlen lányával, Hanakóval. Csak néhány éve költöztek a faluba. Amíg az asszony férje, egy gazdag kereskedő életben volt, a család jólétben és bőségben élt a városban. De nemhiába mondják, hogy terem baj, ha nem vetik is. Egy napon a kereskedő hirtelen megbetegedett, és nemsokára nagy temetést rendeztek neki. Az özvegy egyedül maradt a kislányával, és talán azért, mert nem értett a kereskedéshez, vagy azért, mert balszerencse üldözte őket, az üzlet napról napra rosszabbul ment, a vevők fogytak, az adósságok nőttek. Az özvegy végül nem tehetett egyebet: eladott mindent, amije maradt, kifizette adósságait és elköltözött a városból. A faluban szerényen éltek, és a kis Hanako, alighogy felcseperedett, tőle telhetően segített édesanyjának. Együttérző, jó szívvel áldotta meg a természet, vidám és kedves volt, mindenki, aki megismerte, tüstént megszerette. Özvegy édesanyjának sok örömet szerzett, és amikor az asszony látta, hogy kislán...
Megjegyzések
Megjegyzés küldése