A teraszunk anyaga nagyon gyönge. Minduntalan leesnek a járólapok. Meglazulnak, összetörnek, elcsúsznak. Nem segít ezen az újrarakás sem. Talán azért nem, mert aki építette, nemigen tartotta fontosnak a minőséget, ami volt – azt használta. Így például a terasz alapjának jelentős része hungarocell (bár ma már nem így hívják). Jövőre kicseréljük – ígérjük minden évben magunknak. De aztán valahogy mégsem került rá mindeddig sor. Mindig volt valami fontosabb és halaszthatatlanabb. Így a terasz maradt úgy, ahogy örököltük.
De megbecsült része a portánknak: minden évben tavasztól őszig hatalmas virágoskertté növi ki magát. Tavasszal, a fagyosszentek után felsétálnak a pincéből a muskátlik, viaszvirágok, könnyezőpálmák, broméliák, kaktuszok, spárgák, mindenféle futó- és állónövények, és főleg: a leanderek. Nem is tudom, hogy férnek el odalent abban a csöpp kis helységben. Egy biztos: kell nekik mindig egy kis idő, amíg összeszedik magukat. De utána…! Habzik a terasz a sok virágtól. A leanderek ráadásul bódítóan illatoznak esténként. Egy fehér, egy rózsaszín. Biztosan megvannak kétméteresek.
Most, hogy a talajmenti fagyok már nálunk is deret hoznak reggelente, megszűnt a virágok kinti élete: lent guggolnak a pincében. Egy ideig még biztosan szépen virágoznak, aztán rájönnek majd, hogy nincs már kinek – és megkezdik téli álmukat.
De azt hiszed, hosszú lesz a tél? Akkor figyelj csak, mert mesélek valamit.
A teraszunk rozogácska lépcsőjének sarkában egyszer, még ősz elején látom ám, hogy valami kis zöld levelecske fejlődik. Majd kigyomlálom – gondoltam. Aztán ahogy nőtt, látom: ez nem is gaz, ibolyalevél! Előre örvendeztem: tavasszal itt virít majd az ajtó mellett. Ahogy kilépek, rögtön ezt látom majd. Dehogy téptem ki! Hogy megakad benne a föld? Nem lehet rendesen takarítani? Ugyan! Mit számít az.
Sejted-e már?
Igen, igen: a szépen sorjázó levelek fölött a múlt héten megjelent egy szerény, lila kis fejecske. Mintha a nyakát nyújtogatta volna nagy igyekezetében: lássuk csak, hol vagyunk? Nem is lehet elmondani az örömöt, amit éreztem.
Elhiszed-e már, hogy mindjárt itt a tavasz?
Egy halászfaluban élt egyszer egy szegény özvegyasszony egyetlen lányával, Hanakóval. Csak néhány éve költöztek a faluba. Amíg az asszony férje, egy gazdag kereskedő életben volt, a család jólétben és bőségben élt a városban. De nemhiába mondják, hogy terem baj, ha nem vetik is. Egy napon a kereskedő hirtelen megbetegedett, és nemsokára nagy temetést rendeztek neki. Az özvegy egyedül maradt a kislányával, és talán azért, mert nem értett a kereskedéshez, vagy azért, mert balszerencse üldözte őket, az üzlet napról napra rosszabbul ment, a vevők fogytak, az adósságok nőttek. Az özvegy végül nem tehetett egyebet: eladott mindent, amije maradt, kifizette adósságait és elköltözött a városból. A faluban szerényen éltek, és a kis Hanako, alighogy felcseperedett, tőle telhetően segített édesanyjának. Együttérző, jó szívvel áldotta meg a természet, vidám és kedves volt, mindenki, aki megismerte, tüstént megszerette. Özvegy édesanyjának sok örömet szerzett, és amikor az asszony látta, hogy kislán...
Megjegyzések
Megjegyzés küldése