Ugrás a fő tartalomra

Vitamin

Az őszi-téli betegségek ellen legjobb, ha kapnak elég vitamint a gyerekek – így gondolom. Boldi és Erzsi örülnek ennek, mert ez azt jelenti, hogy „legálisan” szopogathatnak egy kis édességet. Manapság a gyerekvitamin finomabb, mint egy cukorka. Alig lehet meggyőzni őket, hogy egy napra egy éppen elég. Amúgy valóban ritkábban betegeskednek, ha nem felejtkezünk el a napi vitaminjukról.
Úgy gondoltam, Fülöpöt is bevonjuk a vitamin-rutinba. Kora miatt azonban nem kaphat tablettásat, csak sziruposat. Annál jobb! – gondolja a gyanútlan anyuka, - hiszen könnyebben megeszi. Hát nagy tévedés! A gyógyszertárakban kapható multivitamin-készítmények annyira büdösek (kiabál belőle a sok B-vitamin), hogy Fülöp még csak megkóstolni sem hajlandó őket. A C-vitamin meg savanyú, tehetem bármibe: onnantól nem eszi meg. (Borkóstoló lesz, vagy valami ilyesmi, amilyen kifinomult az ízlelése!)
Áll a konyhapultunkon egy csodálatos, gyerekek is szeretik!-típusú felirattal kecsegtető vitaminos palack.
- Mi az? – kérdi Fülöp.
- Vitaminos palack – mondom semlegesnek szánt hangon.
- Az egy elefánt – mondja ő. – Mérges elefánt.
És csakugyan, most látom csak meg, hogy egy zöld elefánt ráncolja a címkén a homlokát.
Ahá! Most itt a lehetőség:
- Azért mérges, mert nem eszel a vitaminból!
Azonnal helyesbít:
- Nem mérges az elefánt. Viccel az elefánt!

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Az útelágazáson álló fa

Egy halászfaluban élt egyszer egy szegény özvegyasszony egyetlen lányával, Hanakóval. Csak néhány éve költöztek a faluba. Amíg az asszony férje, egy gazdag kereskedő életben volt, a család jólétben és bőségben élt a városban. De nemhiába mondják, hogy terem baj, ha nem vetik is. Egy napon a kereskedő hirtelen megbetegedett, és nemsokára nagy temetést rendeztek neki. Az özvegy egyedül maradt a kislányával, és talán azért, mert nem értett a kereskedéshez, vagy azért, mert balszerencse üldözte őket, az üzlet napról napra rosszabbul ment, a vevők fogytak, az adósságok nőttek. Az özvegy végül nem tehetett egyebet: eladott mindent, amije maradt, kifizette adósságait és elköltözött a városból. A faluban szerényen éltek, és a kis Hanako, alighogy felcseperedett, tőle telhetően segített édesanyjának. Együttérző, jó szívvel áldotta meg a természet, vidám és kedves volt, mindenki, aki megismerte, tüstént megszerette. Özvegy édesanyjának sok örömet szerzett, és amikor az asszony látta, hogy kislán...

Simogatható

Tegnapelőtt este elalvás előtt Füli felsóhajtott: - Jaj, most olyan lánynak érzem magamat! - Ezt hogy érted? - kérdeztem tőle. - Hát a simogatás miatt. Merthogy aznap este is - szokás szerint - simogattam Fülit.Ezt a szertartást amúgy rendszeresen igényli, ha valamiért kimarad, könyörög, hogy jöjjek. - De kisfiam, hiszen te magad is szereted, ha simogatlak, nem? - De akkor is olyan lányos - hangzott a mélabús válasz. Elgondolkodtam. Tény, hogy Hamarok nem simogatnak. Bár ezt a tényt én nem tudom normálisnak tekinteni. De neki ez a férfi-norma... Ez a férfi norma??? Akkor nagyon rosszul van. Lázasan töröm a fejemet, mit tegyek, hogy számára is elfogadhatóvá tegyem azt, ami amúgy a világ legtermészetesebb dolga. Hogy az emberek megérintik egymást, és ez a szeretet általános, nem csak nők számára használható jele. - Tudod, Fülöp, a férfiak is szoktak simogatni, és ők is szeretik, ha simogatják őket. Sóhaj. Csendes nyöszörgés. Hát igen. Most mit is mondjak. Végül eszembe jut: ...

Apu - L. papa

Az utolsó Bánk bán is lement ma. Szeretem a művet, még akkor is, ha a rendezésben nem tetszik minden. De soha nem akarom elfelejteni, ahogy az első főpróbahét végén, a premier előtti utolsó próba után a rendező kiültetett minket a nézőtérre, és pár szóban elmondta, miket szeretett volna üzenni a rendezésével. Nekem egy mondata maradt meg, ami a szívembe fúródott, mint hegyes, éles kés: "...azt akartam elmondani, hogy amíg mi a saját fontosnak vélt harcainkat vívjuk, addig a porontyaink magukra maradnak. Szeretném, ha jobban vigyáznánk rájuk." Tudom, hogy már akkor is cipeltem magammal ezt a mondatot. Azóta eltelt pár év, és ma megint eltemettük a darabot (így hívják, ha a szezonban már nem játsszuk többet). A végén lejöttem a színpadról, szépen átöltöztem, szívemben még csengett a beszélgetés a kollégával, aki nem tudta, miért megy a függöny elé Gertrúd kislánya egy kiskosárral, de most már tudja, mert elmondtam neki: ő a későbbi Szent Erzsébet, aki a szegényeknek kenyeret vi...