tenger-cseppek

Harangoznak. Épp a delet ütik el. Megjött a HÉV. Hány harangszó húz ütemvonalat életem partitúrájába! Végiglapozni hosszú lenne. Így hát csak pörgetem a lapokat, szinte érzem ujjhegyeimen a bizsergető zsibbadást, amint a lapok éles széle puhán lehullik. És ki-kivillan egy-két ütem, egy rövid, vidám scherzo , egy hosszú, bölcs és komoly largo ma non troppo , egy-egy tánctétel, vagy éppen balul sikerült recitativo . Intermezzo -k sokasága lep meg, fájdalmas és szép románc , szívettépő requiem és ártatlan, csilingelő gyermekdalok. Össze-vissza kavarog az egész, néha az az érzésem, nem jó sorrendben vannak összefűzve a lapok. Pedig de. Csak mindig utólag nyer értelmet. Ahogy egy óriási general pausa csendjében a lélekben valahogy egymásra torlódik minden megelőző hang. Harangoznak. Szabadnapos vagyok, aludni akartam, de fiacskám rámírt: fogytán az inzulin, ha esetleg valaki lenne olyan kedves... Hát vagyok. Megyek. Persze, bosszankodhatnék, hogy miért ilyenkor, miért nem korábba...

Sötét van, pedig még nincs este. Szép rend van a konyhában, amikor hazajövök, szinte hitetlenkedek. Eszembe jut, hogy van egy szép kis tököcske a kamrában, meg kéne sütni. Felszelem. Hmm, ebből még valami finom süti is kikerülne... de milyen? Zabpelyhes? Kókuszos? Mézes? Apropó, méz. Itt a mézeskalács-időszak, nézzük csak, van-e hozzávaló itthon. Szinte minden. Sajnos tojás nincs, de sebaj, mire jó, ha a szomszédban laknak a nagyszülők... Ahogy a tésztát gyúrom, hallgatom a gyerekek kérésére betett Mikulásváró és karácsonyi Gryllus-cédét, orromat megüti a sülő tök édes illata. A korán beköszöntő sötétség miatt égnek a villanyok, szép meleg, sárga fény borítja be a lakást. Gyúrom a tésztát, hallgatom a karácsonyt idéző dalokat, és szívemben életre kelnek a régi karácsonyok. Teljes rendetlenségben bandukolnak keresztül a szívemen, mezítláb, puhán. Összevissza kavarognak, már nem tudom melyik emlék kihez tartozik, csak hagyom, hogy hassanak rám. Gyúrom a tésztát. Eszembe jut, hogy am...

Kerekezünk Fülivel a piacra. Közben eszébe jut: - Hány nap van még a születésnapomig? Vagy hány hónap? Vagy hány év? - Ó, születésnap minden évben van, nem kell arra évekig várni. Még négy hónap van addig. - Négy hónap? Az mennyi? Hány hét? - Úgy körülbelül tizenhat-tizenhét. Eddig még lesz az én születésnapom, mamáé és apáé is. - Hogy-hogy? Apának lesz előbb? Pedig ő az idősebb! - Igen, a születésnapok nem olyan sorrendben vannak, hogy aki fiatalabb, annak van előbb, hanem összevissza. - Összevissza? Ez meg hogy lehet? - Hát úgy, hogy az évnek nem ugyabban a részében születtünk. Nem ugyanabban a hónapban. És az évben visszatérnek a hónapok. Azok a hónapok is, szépen sorban, amelyekben születtünk. - Hát ezt nem értem. - Amikor gyerek voltam, nekem sokáig tartott, hogy megértsem. Mert tényleg furcsa, hogy szanaszét vannak a születésnapok az évben. Aztán megértettem, hogy az, hogy ki az idősebb, nem abból derül ki, hogy előbb vagy később van a születésnapja, hanem abból, hogy ...

Végre! Esett a hóóóóó! És akkora, hogy lehet rajta szánkózni. Ez csak egyet jelent a szánkózásra kiéhezett gyerekeknek: minden este legalább fél órát a Daru-dombon. Szép a Daru-domb, de csak szubjektíve szép. Mellette a Kis-Duna ága éppen azon gondolkodik, hogy befagyjon-e teljesen. Másik oldalról meg böhöm tízemeletesek. De a domb jó, a hó már nem kopik le az első pár szánkó nyomán, tehát a hely jó. Szép, széles térre fut le a csúszkapálya, lehet versengeni, ki jut messzebbre. Már a bokorig elcsúsztam! Már a második bokorig mentünk! Befutottunk a lámpák fénykörébe! - no, ez az olimpiai aranyérem. A levegő csípős, de friss is ezért. Jólesik testnek-léleknek. Már harmadik napja megy az esti szánkó-őrület, és először megyünk ki mindannyian, az egész család. A gyerekek visongva, kipirosodva csúszkálnak. Lelkesen, testvériesen osztoznak a szánkón meg a bobon. Fülöp bátran lovagol a nagyok előtt, cseppnyi félelemérzet nélkül száguld velük. Én meg a domb tetejéről gyönyörködök. Mer...

Fent vagyok a körtefa lombjában. Hozzásimulok a fa törzséhez. Érzem a rücskös kéreg durvaságát. Igen, ezért van rajtam hosszúujjú póló meg hosszú nadrág, bár a nap süt erősen. Igaz, néha kósza szél borzolja a leveleket, de amint eláll, érzem, hogy a meleg még szinte nyári. A nap fénye valami varázslatos, ahogy átsüt a körte levelein. Csak kora ősszel van ez a szép, tiszta, erős, illatos napfény. Semmi mással össze nem téveszthető, asszonyosan dús, magabiztos, gazdag fény. Bár vakít, nem bánom. Arcomat a sugaraknak adom pár percig, és élvezem a gazdagságot. Fent vagyok vagy öt méter magasan. Nem is értem, mi történt velem, hogy fel mertem mászni nyolc év után végre a fára. Mindig létráról szoktam szedni a körtét, már amit nem érek el. A nagyja persze a földről valóban elérhetetlen, hiszen ezek az öreg, girbegurba fák még így is magasak, hogy Gergő pár éve megcsonkolta a tetejüket. Nem lehetett már permetezni, és csak tönkrement a tetején termő gyümölcs. Így viszont pont akkora, hogy...

Valahogy annyira békés ez az egész. Sikerült a gyerekekkel a nagy, pihentető, feltöltő nyár után az évet kivételesen jól kezdenünk. Elseje kedden köszöntött ránk. A legtöbb anyához hasonlóan arra próbáltam a nyár utolján rávenni a gyerkőcöket, hogy keljenek korábban a megszokott nyolc-kilenc óránál. Eleve kudarcra ítélt próbálkozásaim persze nem jöttek be, mert ugyan felkeltettem én őket, de ők kicseleztek - visszaaludtak. Ha Boldinak nem kéne legalább nagyjából időben ennie, biztos vagyok benne, hogy délig nem dugta volna ki az orrát a konyhába. De hétfőn csodálatos ötlettől vezérelve erősen rájuk parancsoltam: most aztán nincs kecmec, irány a reggeli úszás! Össze kell szedni persze előbb magamat is, majd őket is, mert most magunkra vagyunk utalva, apa elutazott Olaszországba. Fanyalgás.1: miért kell felkelni, nem elég iskolaidőben? Fanyalgás.2: semmi kedvem úszni menni. Fanyalgás.3: de mennyit kell majd úszni? Fanyalgás.4: jaj neee, ide jöttünk? Azt hittem, az uszodába! Semm...

Hogyan is nevezzem ezt a biológiai folyamatot? Talán már leírták okos kutatóorvosok, hogy mi történik ilyenkor. Megvizsgálták MRI-vel, ultrahanggal, lemérték az enyhe áramot, mágnesességet. Talán kimutatták vérből, nyálból, mi minden részecske mi mindent termel-fejleszt és véd ilyenkor. És olyan jó. Jó, mikor érzem. Mint amikor testemet átmossa a kiadós mozgástól pezsdült vér. Mint amikor a tüdőmet átmossa az erdei, haraphatóan tiszta, illatos, friss levegő. Amikor érzem az életet, a lüktetést, ami magától van, akaratomtól függetlenül; az áramló, hömpölygő energiát, amit amúgy észre sem veszek, hiszen olyan természetes és ingyenes. Honnan jön és hová megy? Nem tudni egészen pontosan. Azt meg, hogy mi végre...? De pontosan ezt éreztem, ezt a körbe cirkuláló, tisztító, és életigenlő energiát, amikor este kicsi fiacskám mellé dőltem, hogy könnyebben essen neki elaludni. Amikor altatok, általában én vagyok a legálmosabb, simán, minden átmenet nélkül képes vagyok álomba zuhanni, é...