Hogyan is nevezzem ezt a biológiai folyamatot?
Talán már leírták okos kutatóorvosok, hogy mi történik ilyenkor. Megvizsgálták MRI-vel, ultrahanggal, lemérték az enyhe áramot, mágnesességet. Talán kimutatták vérből, nyálból, mi minden részecske mi mindent termel-fejleszt és véd ilyenkor.
És olyan jó. Jó, mikor érzem.
Mint amikor testemet átmossa a kiadós mozgástól pezsdült vér.
Mint amikor a tüdőmet átmossa az erdei, haraphatóan tiszta, illatos, friss levegő.
Amikor érzem az életet, a lüktetést, ami magától van, akaratomtól függetlenül; az áramló, hömpölygő energiát, amit amúgy észre sem veszek, hiszen olyan természetes és ingyenes.
Honnan jön és hová megy? Nem tudni egészen pontosan.
Azt meg, hogy mi végre...?
De pontosan ezt éreztem, ezt a körbe cirkuláló, tisztító, és életigenlő energiát, amikor este kicsi fiacskám mellé dőltem, hogy könnyebben essen neki elaludni.
Amikor altatok, általában én vagyok a legálmosabb, simán, minden átmenet nélkül képes vagyok álomba zuhanni, és ilyenkor külön zokon veszem, ha a gyerekek még élénkek. Néha igyekszem jó példával elöl járni, és elsőként szundítok el. Úgy ültömben. És van, amikor egyszerűen nem tudok már ülve maradni. Fáj tartani a fejemet, a hátamat, a gerincem nehéz vasbeton-tömb, és csak a fekvés az egyetlen elviselhető pozitúra.
Így feküdtem le Füli mellé, akit édesapja már félálomba szenderített. Megígértem, hogy simogatom még. Hát simogattam. Aztán csak lefeküdtem mellé. Fejecskéjével hozzám bújt. És akkor, mintha rákapcsoltak volna valami áramkörre: éreztem, amint a szívemből elindul egy erős hullám, és onnantól ömlik, folyik a folyó, árad, duzzad az élet-ár.
Talán még a szoptatásnál éltem át valami hasonlót. Hogy árad az élet a testemből, ömlik, miközben én nem leszek általa szegényebb vagy kevesebb, csak megkönnyebbülök, megtisztulok.
És eltűnt fejemből a fáradt fájdalom, betontestem is könnyűvé vált, mint a pihe, puhává, mint a vaj, és ugyan ki tudná már megmondani, melyikünk aludt el hamarább...
Talán már leírták okos kutatóorvosok, hogy mi történik ilyenkor. Megvizsgálták MRI-vel, ultrahanggal, lemérték az enyhe áramot, mágnesességet. Talán kimutatták vérből, nyálból, mi minden részecske mi mindent termel-fejleszt és véd ilyenkor.
És olyan jó. Jó, mikor érzem.
Mint amikor testemet átmossa a kiadós mozgástól pezsdült vér.
Mint amikor a tüdőmet átmossa az erdei, haraphatóan tiszta, illatos, friss levegő.
Amikor érzem az életet, a lüktetést, ami magától van, akaratomtól függetlenül; az áramló, hömpölygő energiát, amit amúgy észre sem veszek, hiszen olyan természetes és ingyenes.
Honnan jön és hová megy? Nem tudni egészen pontosan.
Azt meg, hogy mi végre...?
De pontosan ezt éreztem, ezt a körbe cirkuláló, tisztító, és életigenlő energiát, amikor este kicsi fiacskám mellé dőltem, hogy könnyebben essen neki elaludni.
Amikor altatok, általában én vagyok a legálmosabb, simán, minden átmenet nélkül képes vagyok álomba zuhanni, és ilyenkor külön zokon veszem, ha a gyerekek még élénkek. Néha igyekszem jó példával elöl járni, és elsőként szundítok el. Úgy ültömben. És van, amikor egyszerűen nem tudok már ülve maradni. Fáj tartani a fejemet, a hátamat, a gerincem nehéz vasbeton-tömb, és csak a fekvés az egyetlen elviselhető pozitúra.
Így feküdtem le Füli mellé, akit édesapja már félálomba szenderített. Megígértem, hogy simogatom még. Hát simogattam. Aztán csak lefeküdtem mellé. Fejecskéjével hozzám bújt. És akkor, mintha rákapcsoltak volna valami áramkörre: éreztem, amint a szívemből elindul egy erős hullám, és onnantól ömlik, folyik a folyó, árad, duzzad az élet-ár.
Talán még a szoptatásnál éltem át valami hasonlót. Hogy árad az élet a testemből, ömlik, miközben én nem leszek általa szegényebb vagy kevesebb, csak megkönnyebbülök, megtisztulok.
És eltűnt fejemből a fáradt fájdalom, betontestem is könnyűvé vált, mint a pihe, puhává, mint a vaj, és ugyan ki tudná már megmondani, melyikünk aludt el hamarább...
Megjegyzések
Megjegyzés küldése