Ugrás a fő tartalomra

Születésnapok

Kerekezünk Fülivel a piacra.
Közben eszébe jut:
- Hány nap van még a születésnapomig? Vagy hány hónap? Vagy hány év?
- Ó, születésnap minden évben van, nem kell arra évekig várni. Még négy hónap van addig.
- Négy hónap? Az mennyi? Hány hét?
- Úgy körülbelül tizenhat-tizenhét. Eddig még lesz az én születésnapom, mamáé és apáé is.
- Hogy-hogy? Apának lesz előbb? Pedig ő az idősebb!
- Igen, a születésnapok nem olyan sorrendben vannak, hogy aki fiatalabb, annak van előbb, hanem összevissza.
- Összevissza? Ez meg hogy lehet?
- Hát úgy, hogy az évnek nem ugyabban a részében születtünk. Nem ugyanabban a hónapban. És az évben visszatérnek a hónapok. Azok a hónapok is, szépen sorban, amelyekben születtünk.
- Hát ezt nem értem.
- Amikor gyerek voltam, nekem sokáig tartott, hogy megértsem. Mert tényleg furcsa, hogy szanaszét vannak a születésnapok az évben. Aztán megértettem, hogy az, hogy ki az idősebb, nem abból derül ki, hogy előbb vagy később van a születésnapja, hanem abból, hogy hány gyertya van a tortáján, vagyis hány éves.
- Boldinak mikor van a születésnapja?
- Tudod, karácsonykor. Decemberben.
- És most is decemberben lesz majd?
- Igen. De ő már tizenöt éves lesz, te meg még csak hét.
- Juj. Tizenöt éves?!
- Bizony. De legközelebb nekem lesz szülinapom.
- Mikor?
- Júliusban.
- Amikor születtél, akkor is július volt?
- Igen, azért van júliusban a szülinapom.
- Figyelj, csak anya! Rájöttem valamire. Régen, nagyon régen, amikor te még nem születtél meg, akkor is volt egy július!

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Az útelágazáson álló fa

Egy halászfaluban élt egyszer egy szegény özvegyasszony egyetlen lányával, Hanakóval. Csak néhány éve költöztek a faluba. Amíg az asszony férje, egy gazdag kereskedő életben volt, a család jólétben és bőségben élt a városban. De nemhiába mondják, hogy terem baj, ha nem vetik is. Egy napon a kereskedő hirtelen megbetegedett, és nemsokára nagy temetést rendeztek neki. Az özvegy egyedül maradt a kislányával, és talán azért, mert nem értett a kereskedéshez, vagy azért, mert balszerencse üldözte őket, az üzlet napról napra rosszabbul ment, a vevők fogytak, az adósságok nőttek. Az özvegy végül nem tehetett egyebet: eladott mindent, amije maradt, kifizette adósságait és elköltözött a városból. A faluban szerényen éltek, és a kis Hanako, alighogy felcseperedett, tőle telhetően segített édesanyjának. Együttérző, jó szívvel áldotta meg a természet, vidám és kedves volt, mindenki, aki megismerte, tüstént megszerette. Özvegy édesanyjának sok örömet szerzett, és amikor az asszony látta, hogy kislán...

Hogyan kezdődött Boldi diabétesze?

Egyszer régebben olvastam egy Kismamában egy édesanya levelét, aki a nagy nyári hőségben eleinte örömmel vette, hogy kisfia állandóan inni kér, és csak később fogott gyanút, hogy ez talán mégsem normális. Ezek motoszkáltak bennem, amikor arany kicsi Boldikánk is elkezdett vedelni. Nem volt soha nagyivó, erőltetni kellett bele a folyadékot. Tavasszal azonban hirtelen elkezdett többet inni, mint addig. Kérdeztem is a gyermekorvost, hogy ez nem aggasztó-e, de mivel fiacskánk csak 1,5-2 litert ivott egy nap, és nincs a családunkban cukorbeteg, megnyugtatott, hogy egy ekkora gyereknek ez teljesen normális mennyiség. Mégis aggódtam. Egy nagyon okos védőnő tanácsait követve – aki azt tartotta, hogy az anyai ösztön csalhatatlanabb az orvosok tudásánál - elvittük kisfiunkat a laboratóriumi vizsgálatokra. Időközben kisfiam már több mint 3 liter folyadékot ivott meg egy nap. Féléves kora óta nem pisil be álmában, ekkor azonban, három és fél évesen mégis minden éjjel elázott az ágy 2-3-szor is, pe...

Apu - L. papa

Az utolsó Bánk bán is lement ma. Szeretem a művet, még akkor is, ha a rendezésben nem tetszik minden. De soha nem akarom elfelejteni, ahogy az első főpróbahét végén, a premier előtti utolsó próba után a rendező kiültetett minket a nézőtérre, és pár szóban elmondta, miket szeretett volna üzenni a rendezésével. Nekem egy mondata maradt meg, ami a szívembe fúródott, mint hegyes, éles kés: "...azt akartam elmondani, hogy amíg mi a saját fontosnak vélt harcainkat vívjuk, addig a porontyaink magukra maradnak. Szeretném, ha jobban vigyáznánk rájuk." Tudom, hogy már akkor is cipeltem magammal ezt a mondatot. Azóta eltelt pár év, és ma megint eltemettük a darabot (így hívják, ha a szezonban már nem játsszuk többet). A végén lejöttem a színpadról, szépen átöltöztem, szívemben még csengett a beszélgetés a kollégával, aki nem tudta, miért megy a függöny elé Gertrúd kislánya egy kiskosárral, de most már tudja, mert elmondtam neki: ő a későbbi Szent Erzsébet, aki a szegényeknek kenyeret vi...