Valahogy annyira békés ez az egész.
Sikerült a gyerekekkel a nagy, pihentető, feltöltő nyár után az évet kivételesen jól kezdenünk.
Elseje kedden köszöntött ránk.
A legtöbb anyához hasonlóan arra próbáltam a nyár utolján rávenni a gyerkőcöket, hogy keljenek korábban a megszokott nyolc-kilenc óránál. Eleve kudarcra ítélt próbálkozásaim persze nem jöttek be, mert ugyan felkeltettem én őket, de ők kicseleztek - visszaaludtak. Ha Boldinak nem kéne legalább nagyjából időben ennie, biztos vagyok benne, hogy délig nem dugta volna ki az orrát a konyhába.
De hétfőn csodálatos ötlettől vezérelve erősen rájuk parancsoltam: most aztán nincs kecmec, irány a reggeli úszás! Össze kell szedni persze előbb magamat is, majd őket is, mert most magunkra vagyunk utalva, apa elutazott Olaszországba.
Fanyalgás.1: miért kell felkelni, nem elég iskolaidőben?
Fanyalgás.2: semmi kedvem úszni menni.
Fanyalgás.3: de mennyit kell majd úszni?
Fanyalgás.4: jaj neee, ide jöttünk? Azt hittem, az uszodába! Semmi kedvem a strandon úszni!
Ami persze érthető, hiszen a strandon nincs még lefedve az úszómedence (valóságos kis párapaplan borítja reggelenként az össze medencét, hőfoktól függetlenül), az öltözőtől sokat kell gyalogolni, ami fürdőruciban nem akkora mulatság, legalábbis ébredés után kevéssel a hajnali hűvösben nem az.
Arról nem is beszélve, hogy itt bizony 50 méteres a medence, tovább tart a tíz hosszot leúszni, mint a 30 méteres medencében.
Persze, ahogy annak lennie kell, szépen belejöttek, ügyesen úszkáltak. (Erzsi sírva fakadt ugyan bosszúságában, amikor konstatálta, hogy Boldi a csapnivaló úszótechnikájával is lekörözi, de aztán túltette magát rajta. Igaz, hogy lassabb, de legalább a technikája jó!)
Mikor hazaértünk, titokban megveregettem a vállam, mert tulajdonképpen sikeres volt az akció.
Kedden aztán nem is volt gond az ébredéssel, barátságosan készülődtek. És egészen ismeretlen, szinte újszerű békesség honolt az otthonunkban. Reggeli után a maguk által előre kikészített ünneplő ruhákba bújtak. Szigorúan evés után. Ki tudja, milyen akrobatamutatvánnyal áll elő a lekvároskenyér vagy a milánói spagetti? (Persze, ki az az őrült, aki spagettit ad reggelire? Amikor fekete-fehér gyönyörűségekben kell megjelenni?)
És elvittem őket autóval, egészen kivételesen, mert olyan kedvesen, nagy igyekezettel és (majdnem) időben készültek el. Nem kellett tömegközlekedniük, ajándékképpen.
Ma, szerda este meg különösen is kellemes volt.
Még nekem is sikerült a fáradtsággal egy időben jelentkező sárkányságomat elengednem, és a szelíd, kedves édesanyát éltetni a szívemben, aki türelmesen hallgatja, érdeklődve figyeli gyermekeit. Semmi veszekedés, csak kedves, ám határozott beszéd.
Ja, és a lényeg.
Este sütöttem finom krumplis pogácsát. (Bár Fülöp szerint azért a piacos jobb. Ezen kicsit vitatkoztak Erzsivel, mert szerinte meg a világon ez a legfinomabb.)
Meg lecsót meg husit, de a lényeg a pogácsa. Olyan illata volt, hogy a pórusokat is megtöltötte. És a gyerekek falták a frissen sült, éppen hogy csak ehetőre kihűlt pogácsát. Ették egymás után, nem tudtak betelni vele. Ennyit tesz az otthoni sütés. Hiába, a jó kis házi tűzhely, ugye...
No, nem vagyok nagy szakács, néha megcsillantom a tudományomat, aztán vagy sikerül, vagy sem, de az biztos. Ám a frissen sült pogi illata ellenállhatatlan. Akármilyen is a pogácsa úgyamúgy.
Olyan kis barátságosak voltak. Ettek, néha ittak is, és élvezték az életet. Egész este, folyamatosan.
Fülöp még azt is megkérdezte, hogy mikor adok neki majd egy puszit.
- Puszit, azt bármikor kérhetsz!
- Jó, akkor most kérem. Ide az arcomra! - és tartotta helyes kis pofikáját.
Aztán valahogy égve felejtettem a teraszon a villanyt, szóltam is Boldinak:
- Boldikám, kérlek, csukd be az ajtót és kapcsold le a kinti villanyt! Egy szóra ugrott, kapcsolta. De a nagy békességben Füliben is felbuzgott a tettvágy, gyorsan ő is elindult lekapcsolni. Addigra azonban már nem volt mit. Boldi azonnal átlátta a helyzetet: gyorsan felkapcsolta, hogy Fülinek is legyen dolga.
- Hadd örüljön! - legyintett a sokat éltek bölcsességével.
Fülöp is érzékelte, hogy valami szokatlan kedvesség történt:
- Olyan kedvesek vagytok! Nagyon jól érzem most magamat. Olyan, mintha már most a mennyországban lennénk!
Sikerült a gyerekekkel a nagy, pihentető, feltöltő nyár után az évet kivételesen jól kezdenünk.
Elseje kedden köszöntött ránk.
A legtöbb anyához hasonlóan arra próbáltam a nyár utolján rávenni a gyerkőcöket, hogy keljenek korábban a megszokott nyolc-kilenc óránál. Eleve kudarcra ítélt próbálkozásaim persze nem jöttek be, mert ugyan felkeltettem én őket, de ők kicseleztek - visszaaludtak. Ha Boldinak nem kéne legalább nagyjából időben ennie, biztos vagyok benne, hogy délig nem dugta volna ki az orrát a konyhába.
De hétfőn csodálatos ötlettől vezérelve erősen rájuk parancsoltam: most aztán nincs kecmec, irány a reggeli úszás! Össze kell szedni persze előbb magamat is, majd őket is, mert most magunkra vagyunk utalva, apa elutazott Olaszországba.
Fanyalgás.1: miért kell felkelni, nem elég iskolaidőben?
Fanyalgás.2: semmi kedvem úszni menni.
Fanyalgás.3: de mennyit kell majd úszni?
Fanyalgás.4: jaj neee, ide jöttünk? Azt hittem, az uszodába! Semmi kedvem a strandon úszni!
Ami persze érthető, hiszen a strandon nincs még lefedve az úszómedence (valóságos kis párapaplan borítja reggelenként az össze medencét, hőfoktól függetlenül), az öltözőtől sokat kell gyalogolni, ami fürdőruciban nem akkora mulatság, legalábbis ébredés után kevéssel a hajnali hűvösben nem az.
Arról nem is beszélve, hogy itt bizony 50 méteres a medence, tovább tart a tíz hosszot leúszni, mint a 30 méteres medencében.
Persze, ahogy annak lennie kell, szépen belejöttek, ügyesen úszkáltak. (Erzsi sírva fakadt ugyan bosszúságában, amikor konstatálta, hogy Boldi a csapnivaló úszótechnikájával is lekörözi, de aztán túltette magát rajta. Igaz, hogy lassabb, de legalább a technikája jó!)
Mikor hazaértünk, titokban megveregettem a vállam, mert tulajdonképpen sikeres volt az akció.
Kedden aztán nem is volt gond az ébredéssel, barátságosan készülődtek. És egészen ismeretlen, szinte újszerű békesség honolt az otthonunkban. Reggeli után a maguk által előre kikészített ünneplő ruhákba bújtak. Szigorúan evés után. Ki tudja, milyen akrobatamutatvánnyal áll elő a lekvároskenyér vagy a milánói spagetti? (Persze, ki az az őrült, aki spagettit ad reggelire? Amikor fekete-fehér gyönyörűségekben kell megjelenni?)
És elvittem őket autóval, egészen kivételesen, mert olyan kedvesen, nagy igyekezettel és (majdnem) időben készültek el. Nem kellett tömegközlekedniük, ajándékképpen.
Ma, szerda este meg különösen is kellemes volt.
Még nekem is sikerült a fáradtsággal egy időben jelentkező sárkányságomat elengednem, és a szelíd, kedves édesanyát éltetni a szívemben, aki türelmesen hallgatja, érdeklődve figyeli gyermekeit. Semmi veszekedés, csak kedves, ám határozott beszéd.
Ja, és a lényeg.
Este sütöttem finom krumplis pogácsát. (Bár Fülöp szerint azért a piacos jobb. Ezen kicsit vitatkoztak Erzsivel, mert szerinte meg a világon ez a legfinomabb.)
Meg lecsót meg husit, de a lényeg a pogácsa. Olyan illata volt, hogy a pórusokat is megtöltötte. És a gyerekek falták a frissen sült, éppen hogy csak ehetőre kihűlt pogácsát. Ették egymás után, nem tudtak betelni vele. Ennyit tesz az otthoni sütés. Hiába, a jó kis házi tűzhely, ugye...
No, nem vagyok nagy szakács, néha megcsillantom a tudományomat, aztán vagy sikerül, vagy sem, de az biztos. Ám a frissen sült pogi illata ellenállhatatlan. Akármilyen is a pogácsa úgyamúgy.
Olyan kis barátságosak voltak. Ettek, néha ittak is, és élvezték az életet. Egész este, folyamatosan.
Fülöp még azt is megkérdezte, hogy mikor adok neki majd egy puszit.
- Puszit, azt bármikor kérhetsz!
- Jó, akkor most kérem. Ide az arcomra! - és tartotta helyes kis pofikáját.
Aztán valahogy égve felejtettem a teraszon a villanyt, szóltam is Boldinak:
- Boldikám, kérlek, csukd be az ajtót és kapcsold le a kinti villanyt! Egy szóra ugrott, kapcsolta. De a nagy békességben Füliben is felbuzgott a tettvágy, gyorsan ő is elindult lekapcsolni. Addigra azonban már nem volt mit. Boldi azonnal átlátta a helyzetet: gyorsan felkapcsolta, hogy Fülinek is legyen dolga.
- Hadd örüljön! - legyintett a sokat éltek bölcsességével.
Fülöp is érzékelte, hogy valami szokatlan kedvesség történt:
- Olyan kedvesek vagytok! Nagyon jól érzem most magamat. Olyan, mintha már most a mennyországban lennénk!
Megjegyzések
Megjegyzés küldése