Végre! Esett a hóóóóó!
És akkora, hogy lehet rajta szánkózni. Ez csak egyet jelent a szánkózásra kiéhezett gyerekeknek: minden este legalább fél órát a Daru-dombon.
Szép a Daru-domb, de csak szubjektíve szép. Mellette a Kis-Duna ága éppen azon gondolkodik, hogy befagyjon-e teljesen. Másik oldalról meg böhöm tízemeletesek. De a domb jó, a hó már nem kopik le az első pár szánkó nyomán, tehát a hely jó. Szép, széles térre fut le a csúszkapálya, lehet versengeni, ki jut messzebbre.
Már a bokorig elcsúsztam!
Már a második bokorig mentünk!
Befutottunk a lámpák fénykörébe! - no, ez az olimpiai aranyérem.
A levegő csípős, de friss is ezért. Jólesik testnek-léleknek.
Már harmadik napja megy az esti szánkó-őrület, és először megyünk ki mindannyian, az egész család.
A gyerekek visongva, kipirosodva csúszkálnak. Lelkesen, testvériesen osztoznak a szánkón meg a bobon. Fülöp bátran lovagol a nagyok előtt, cseppnyi félelemérzet nélkül száguld velük.
Én meg a domb tetejéről gyönyörködök. Mert azért szubjektíve nagyon szép látvány ez. Az esti köd elmossa a kontúrokat, az egész kép olyan, mintha egy németalföldi életképfestő készítette volna, kevés színnel: sok-sok szürkét használva, kevés fehérrel, csipetnyi arannyal. A lámpák mesebeli, hívogató fényköre, az ide-oda szaladgáló kutyák ugrabugrálása, a szánkóval csúszó, felboruló, billegve szaladgáló, kacagó, lökdösődő gyerekek elszórva a hatalmas vásznon.
Nézzük őket, és beszélgetünk. Mindenféléről.
Arról is, hogy mennyire szeretnék profi kórusban énekelni.
- Igen, a legjobb lenne egy olyan kórus, ahol napközben próba van, este meg szabad vagy - mondja Gergő. - Persze, de legjobban mégiscsak annak örülnék, ha bekerülnél az Opera kórusába.
- Tényleg?
- Igen, tényleg. Igaz ugyan, hogy az egyáltalán nem családbarát, de látom, hogy ott mennyire jól érzed magadat, mennyire a te világod. És szeretném, ha jól éreznéd te is magadat.
Elámulok. Szorosan átölelem, és arra gondolok, hogy ez a legszebb ajándék, amit ezen a télen kaptam.
Erzsi fáradtan vánszorog felfelé a domboldalon. Felérve bosszankodik:
- Többet nem megyek a bobbal. Úgy utálom felhúzni!
Gyorsan elkérem tőle, és indulok lefelé. A napközben megolvadt, estére visszafagyott jeges havon gyorsan siklik a bob.
Repülök!
És akkora, hogy lehet rajta szánkózni. Ez csak egyet jelent a szánkózásra kiéhezett gyerekeknek: minden este legalább fél órát a Daru-dombon.
Szép a Daru-domb, de csak szubjektíve szép. Mellette a Kis-Duna ága éppen azon gondolkodik, hogy befagyjon-e teljesen. Másik oldalról meg böhöm tízemeletesek. De a domb jó, a hó már nem kopik le az első pár szánkó nyomán, tehát a hely jó. Szép, széles térre fut le a csúszkapálya, lehet versengeni, ki jut messzebbre.
Már a bokorig elcsúsztam!
Már a második bokorig mentünk!
Befutottunk a lámpák fénykörébe! - no, ez az olimpiai aranyérem.
A levegő csípős, de friss is ezért. Jólesik testnek-léleknek.
Már harmadik napja megy az esti szánkó-őrület, és először megyünk ki mindannyian, az egész család.
A gyerekek visongva, kipirosodva csúszkálnak. Lelkesen, testvériesen osztoznak a szánkón meg a bobon. Fülöp bátran lovagol a nagyok előtt, cseppnyi félelemérzet nélkül száguld velük.
Én meg a domb tetejéről gyönyörködök. Mert azért szubjektíve nagyon szép látvány ez. Az esti köd elmossa a kontúrokat, az egész kép olyan, mintha egy németalföldi életképfestő készítette volna, kevés színnel: sok-sok szürkét használva, kevés fehérrel, csipetnyi arannyal. A lámpák mesebeli, hívogató fényköre, az ide-oda szaladgáló kutyák ugrabugrálása, a szánkóval csúszó, felboruló, billegve szaladgáló, kacagó, lökdösődő gyerekek elszórva a hatalmas vásznon.
Nézzük őket, és beszélgetünk. Mindenféléről.
Arról is, hogy mennyire szeretnék profi kórusban énekelni.
- Igen, a legjobb lenne egy olyan kórus, ahol napközben próba van, este meg szabad vagy - mondja Gergő. - Persze, de legjobban mégiscsak annak örülnék, ha bekerülnél az Opera kórusába.
- Tényleg?
- Igen, tényleg. Igaz ugyan, hogy az egyáltalán nem családbarát, de látom, hogy ott mennyire jól érzed magadat, mennyire a te világod. És szeretném, ha jól éreznéd te is magadat.
Elámulok. Szorosan átölelem, és arra gondolok, hogy ez a legszebb ajándék, amit ezen a télen kaptam.
Erzsi fáradtan vánszorog felfelé a domboldalon. Felérve bosszankodik:
- Többet nem megyek a bobbal. Úgy utálom felhúzni!
Gyorsan elkérem tőle, és indulok lefelé. A napközben megolvadt, estére visszafagyott jeges havon gyorsan siklik a bob.
Repülök!
Megjegyzések
Megjegyzés küldése