tenger-cseppek

Kerekezünk Fülivel a piacra. Közben eszébe jut: - Hány nap van még a születésnapomig? Vagy hány hónap? Vagy hány év? - Ó, születésnap minden évben van, nem kell arra évekig várni. Még négy hónap van addig. - Négy hónap? Az mennyi? Hány hét? - Úgy körülbelül tizenhat-tizenhét. Eddig még lesz az én születésnapom, mamáé és apáé is. - Hogy-hogy? Apának lesz előbb? Pedig ő az idősebb! - Igen, a születésnapok nem olyan sorrendben vannak, hogy aki fiatalabb, annak van előbb, hanem összevissza. - Összevissza? Ez meg hogy lehet? - Hát úgy, hogy az évnek nem ugyabban a részében születtünk. Nem ugyanabban a hónapban. És az évben visszatérnek a hónapok. Azok a hónapok is, szépen sorban, amelyekben születtünk. - Hát ezt nem értem. - Amikor gyerek voltam, nekem sokáig tartott, hogy megértsem. Mert tényleg furcsa, hogy szanaszét vannak a születésnapok az évben. Aztán megértettem, hogy az, hogy ki az idősebb, nem abból derül ki, hogy előbb vagy később van a születésnapja, hanem abból, hogy ...

Végre! Esett a hóóóóó! És akkora, hogy lehet rajta szánkózni. Ez csak egyet jelent a szánkózásra kiéhezett gyerekeknek: minden este legalább fél órát a Daru-dombon. Szép a Daru-domb, de csak szubjektíve szép. Mellette a Kis-Duna ága éppen azon gondolkodik, hogy befagyjon-e teljesen. Másik oldalról meg böhöm tízemeletesek. De a domb jó, a hó már nem kopik le az első pár szánkó nyomán, tehát a hely jó. Szép, széles térre fut le a csúszkapálya, lehet versengeni, ki jut messzebbre. Már a bokorig elcsúsztam! Már a második bokorig mentünk! Befutottunk a lámpák fénykörébe! - no, ez az olimpiai aranyérem. A levegő csípős, de friss is ezért. Jólesik testnek-léleknek. Már harmadik napja megy az esti szánkó-őrület, és először megyünk ki mindannyian, az egész család. A gyerekek visongva, kipirosodva csúszkálnak. Lelkesen, testvériesen osztoznak a szánkón meg a bobon. Fülöp bátran lovagol a nagyok előtt, cseppnyi félelemérzet nélkül száguld velük. Én meg a domb tetejéről gyönyörködök. Mer...

Fent vagyok a körtefa lombjában. Hozzásimulok a fa törzséhez. Érzem a rücskös kéreg durvaságát. Igen, ezért van rajtam hosszúujjú póló meg hosszú nadrág, bár a nap süt erősen. Igaz, néha kósza szél borzolja a leveleket, de amint eláll, érzem, hogy a meleg még szinte nyári. A nap fénye valami varázslatos, ahogy átsüt a körte levelein. Csak kora ősszel van ez a szép, tiszta, erős, illatos napfény. Semmi mással össze nem téveszthető, asszonyosan dús, magabiztos, gazdag fény. Bár vakít, nem bánom. Arcomat a sugaraknak adom pár percig, és élvezem a gazdagságot. Fent vagyok vagy öt méter magasan. Nem is értem, mi történt velem, hogy fel mertem mászni nyolc év után végre a fára. Mindig létráról szoktam szedni a körtét, már amit nem érek el. A nagyja persze a földről valóban elérhetetlen, hiszen ezek az öreg, girbegurba fák még így is magasak, hogy Gergő pár éve megcsonkolta a tetejüket. Nem lehetett már permetezni, és csak tönkrement a tetején termő gyümölcs. Így viszont pont akkora, hogy...

Valahogy annyira békés ez az egész. Sikerült a gyerekekkel a nagy, pihentető, feltöltő nyár után az évet kivételesen jól kezdenünk. Elseje kedden köszöntött ránk. A legtöbb anyához hasonlóan arra próbáltam a nyár utolján rávenni a gyerkőcöket, hogy keljenek korábban a megszokott nyolc-kilenc óránál. Eleve kudarcra ítélt próbálkozásaim persze nem jöttek be, mert ugyan felkeltettem én őket, de ők kicseleztek - visszaaludtak. Ha Boldinak nem kéne legalább nagyjából időben ennie, biztos vagyok benne, hogy délig nem dugta volna ki az orrát a konyhába. De hétfőn csodálatos ötlettől vezérelve erősen rájuk parancsoltam: most aztán nincs kecmec, irány a reggeli úszás! Össze kell szedni persze előbb magamat is, majd őket is, mert most magunkra vagyunk utalva, apa elutazott Olaszországba. Fanyalgás.1: miért kell felkelni, nem elég iskolaidőben? Fanyalgás.2: semmi kedvem úszni menni. Fanyalgás.3: de mennyit kell majd úszni? Fanyalgás.4: jaj neee, ide jöttünk? Azt hittem, az uszodába! Semm...

Hogyan is nevezzem ezt a biológiai folyamatot? Talán már leírták okos kutatóorvosok, hogy mi történik ilyenkor. Megvizsgálták MRI-vel, ultrahanggal, lemérték az enyhe áramot, mágnesességet. Talán kimutatták vérből, nyálból, mi minden részecske mi mindent termel-fejleszt és véd ilyenkor. És olyan jó. Jó, mikor érzem. Mint amikor testemet átmossa a kiadós mozgástól pezsdült vér. Mint amikor a tüdőmet átmossa az erdei, haraphatóan tiszta, illatos, friss levegő. Amikor érzem az életet, a lüktetést, ami magától van, akaratomtól függetlenül; az áramló, hömpölygő energiát, amit amúgy észre sem veszek, hiszen olyan természetes és ingyenes. Honnan jön és hová megy? Nem tudni egészen pontosan. Azt meg, hogy mi végre...? De pontosan ezt éreztem, ezt a körbe cirkuláló, tisztító, és életigenlő energiát, amikor este kicsi fiacskám mellé dőltem, hogy könnyebben essen neki elaludni. Amikor altatok, általában én vagyok a legálmosabb, simán, minden átmenet nélkül képes vagyok álomba zuhanni, é...

Pünkösd vasárnapján beültünk Boldival a templomba. Kissé elkéstem, ezért Gergő már felment Fülivel a gyerekistentiszteletre. Egy új lehetőség, hogy én is hallgassam a prédikációt. Pünkösd nagy ünnep a református gyülekezetek életében, mert ilyenkor tesznek fogadalmat a konfirmandusok, ilyenkor erősítik meg azt az elköteleződést, amit a keresztelő alkalmával szüleik tettek. Hogy aztán ez kinek mit jelent, az elég széles spektrumon mozog. Van, akinek ez valóban a hit, és mellékesen a gyülekezet iránti elköteleződés alkalma, van, akinek csak egy jajmitiskeresekitt-típusú, csak a szülők számára megjátszott alkalom. És közte a fokozatok. Mindenesetre a gyülekezetek mindenütt igyekeznek kellő méltóságot kölcsönözni az alkalomnak. A csepeli templom is szépen kicsinosíttatott a nagy napra. Még az időjárás is kegyes volt: az aranyat érő májusi esőt egy napra verőfényes, szinte forró napsütés váltotta fel. A levegő szép volt, meleg és tiszta. Ennek örömére a templomot karban tartó atyafi regge...

Szörnyű rémálmai vannak néha Boldinak. Némelyik egészen nyomasztó.  - Képzeld, anya azt álmodtam, hogy az ember szívét egy kicsi időre ki lehet vennia testéből , de persze csak pár percre, és meg lehet fogni. Utána vissza kell rakni. Én is kivettem egy kicsit. Emlékszem rá, milyen érzés volt kézbe venni. Meleg volt és nagyon síkos.  És tudod, mi volt a legszörnyűbb? Nem tudom, hogy hogyan történt, egyszer csak kicsúszott a kezemből és leesett a földre. Úgy megijedtem! Felébredtem, és átgondoltam, hogy milyen szerencse, hogy ez igaziból nem történhet meg, mert a szívünk nélkül nem tudunk létezni. Ettől kicsit megnyugodtam. Más álma érthetőbb. - Képzeld, anya - meséli -, azt álmodtam, hogy olyan furcsa bőrbetegségem volt, hogy mindenfelé gombostűk nőttek ki az ujjaimból. Az volt a legrosszabb benne, nem lehetett kiszedni, mert újra nőttek. De te olyan kedves voltál, hogy bekented valami krémmel, és akkor ki lehetett szedni őket anélkül, hogy visszanőttek volna. Majd átölelt...