Ugrás a fő tartalomra

Boldi rémálmai

Szörnyű rémálmai vannak néha Boldinak. Némelyik egészen nyomasztó.
 - Képzeld, anya azt álmodtam, hogy az ember szívét egy kicsi időre ki lehet vennia testéből , de persze csak pár percre, és meg lehet fogni. Utána vissza kell rakni. Én is kivettem egy kicsit. Emlékszem rá, milyen érzés volt kézbe venni. Meleg volt és nagyon síkos.  És tudod, mi volt a legszörnyűbb? Nem tudom, hogy hogyan történt, egyszer csak kicsúszott a kezemből és leesett a földre. Úgy megijedtem! Felébredtem, és átgondoltam, hogy milyen szerencse, hogy ez igaziból nem történhet meg, mert a szívünk nélkül nem tudunk létezni. Ettől kicsit megnyugodtam.

Más álma érthetőbb.
- Képzeld, anya - meséli -, azt álmodtam, hogy olyan furcsa bőrbetegségem volt, hogy mindenfelé gombostűk nőttek ki az ujjaimból. Az volt a legrosszabb benne, nem lehetett kiszedni, mert újra nőttek. De te olyan kedves voltál, hogy bekented valami krémmel, és akkor ki lehetett szedni őket anélkül, hogy visszanőttek volna.
Majd átölelt:
- Köszönöm, hogy még álmomban is gondoskodsz rólam!

Ezt az álmot nem akkora kunszt megfejteni, hiszen naponta nyolcszor szúrjuk, időnként egészen bekeményedik a kis bőre. És hogy ezt megelőzzem, minden éjjel szorgalmasan kenem a kezét. Így legalább rajta marad egy darabig.

De a szíve...?
Talán azért, mert a szívzörejek miatt azt is vizsgálták?

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Az útelágazáson álló fa

Egy halászfaluban élt egyszer egy szegény özvegyasszony egyetlen lányával, Hanakóval. Csak néhány éve költöztek a faluba. Amíg az asszony férje, egy gazdag kereskedő életben volt, a család jólétben és bőségben élt a városban. De nemhiába mondják, hogy terem baj, ha nem vetik is. Egy napon a kereskedő hirtelen megbetegedett, és nemsokára nagy temetést rendeztek neki. Az özvegy egyedül maradt a kislányával, és talán azért, mert nem értett a kereskedéshez, vagy azért, mert balszerencse üldözte őket, az üzlet napról napra rosszabbul ment, a vevők fogytak, az adósságok nőttek. Az özvegy végül nem tehetett egyebet: eladott mindent, amije maradt, kifizette adósságait és elköltözött a városból. A faluban szerényen éltek, és a kis Hanako, alighogy felcseperedett, tőle telhetően segített édesanyjának. Együttérző, jó szívvel áldotta meg a természet, vidám és kedves volt, mindenki, aki megismerte, tüstént megszerette. Özvegy édesanyjának sok örömet szerzett, és amikor az asszony látta, hogy kislán...

Simogatható

Tegnapelőtt este elalvás előtt Füli felsóhajtott: - Jaj, most olyan lánynak érzem magamat! - Ezt hogy érted? - kérdeztem tőle. - Hát a simogatás miatt. Merthogy aznap este is - szokás szerint - simogattam Fülit.Ezt a szertartást amúgy rendszeresen igényli, ha valamiért kimarad, könyörög, hogy jöjjek. - De kisfiam, hiszen te magad is szereted, ha simogatlak, nem? - De akkor is olyan lányos - hangzott a mélabús válasz. Elgondolkodtam. Tény, hogy Hamarok nem simogatnak. Bár ezt a tényt én nem tudom normálisnak tekinteni. De neki ez a férfi-norma... Ez a férfi norma??? Akkor nagyon rosszul van. Lázasan töröm a fejemet, mit tegyek, hogy számára is elfogadhatóvá tegyem azt, ami amúgy a világ legtermészetesebb dolga. Hogy az emberek megérintik egymást, és ez a szeretet általános, nem csak nők számára használható jele. - Tudod, Fülöp, a férfiak is szoktak simogatni, és ők is szeretik, ha simogatják őket. Sóhaj. Csendes nyöszörgés. Hát igen. Most mit is mondjak. Végül eszembe jut: ...

Apu - L. papa

Az utolsó Bánk bán is lement ma. Szeretem a művet, még akkor is, ha a rendezésben nem tetszik minden. De soha nem akarom elfelejteni, ahogy az első főpróbahét végén, a premier előtti utolsó próba után a rendező kiültetett minket a nézőtérre, és pár szóban elmondta, miket szeretett volna üzenni a rendezésével. Nekem egy mondata maradt meg, ami a szívembe fúródott, mint hegyes, éles kés: "...azt akartam elmondani, hogy amíg mi a saját fontosnak vélt harcainkat vívjuk, addig a porontyaink magukra maradnak. Szeretném, ha jobban vigyáznánk rájuk." Tudom, hogy már akkor is cipeltem magammal ezt a mondatot. Azóta eltelt pár év, és ma megint eltemettük a darabot (így hívják, ha a szezonban már nem játsszuk többet). A végén lejöttem a színpadról, szépen átöltöztem, szívemben még csengett a beszélgetés a kollégával, aki nem tudta, miért megy a függöny elé Gertrúd kislánya egy kiskosárral, de most már tudja, mert elmondtam neki: ő a későbbi Szent Erzsébet, aki a szegényeknek kenyeret vi...