Az örmény krónikák szerint van egy különleges rózsatő, az Anahakan, amely 100 évben egyszer virágzik, ám ha virágba borul, a kertjének gazdáját halhatatlanná teszi. Mesélik a régi öregek, hogy Örményország királyának kertjében valamikor rég volt egy Anahakan rózsa. Nem virult, épp csak tengődött. A király felfogadta birodalma legjobb kertészét, aki naponta kapálta, trágyázta, forrásvízzel locsolgatta a rózsát. Télre tavasz jött, nyárra ősz, de a rózsatő épp csak leveledzett. A király haragra gerjedt, a kertészt lefejeztette. Gazdagságot ígért az utódjának. Az évek teltek, a kertészek fogytak. A rózsatő vegetált és alig akadt már kertész Örményországban.
Egy napon egy 18 éves legény jelentkezett szolgálatra. Becsületes nevén Sanvel.
A király megkérdezte:
- Mihez értesz?
- Megvallom Uram - felelte a fiú – még magam sem tudom, ezért is szeretnék szerencsét próbálni.
- Ó, Te hitvány alak, akkor Te a halált keresed, nem szolgálatot!
- Irgalmazz Uram! Ifjú vagyok és félek a haláltól. Szerencsét próbálni jöttem, hátha kivirágoztatnám az Anahakan rózsát.
- Legyen hát kívánságod szerint, Fiú. De ne feledd, egy év múlva eljön a számadás ideje - mondta a király és kertészének fogadta Sanvelt.
A legény már reggel munkába állt. Nem kapálta a rózsatövet, arra ott vannak a giliszták. Nem is trágyázta, arra való az anyaföld. Meg sem öntözte, hiszen Isten adja az áldást. Letelepedett Sanvel a rózsa mellé és énekelt neki. Vígat és szomorút, estére altatót. A dalok mellé mesét is bodorított, de hiába hegyeztem a fülem, nem hallottam, mifélét, csendesen suttogta a rózsa levelei közé. Télre tavasz jött és nyárra ősz, a rózsatő pedig csak leveledzett.
Esztendő múltával éktelen haragra gerjedt a király: - Jól hittem, Te pimasz kölyök, hogy a halált keresve szegődtél szolgálatomba! Holnap elbúcsúzhatsz a fejedtől...
Sanvel kiszaladt a kertbe, kedves rózsája mellé ült: - Isten veled Rózsa! Holnap meghalok. Senki nem visel Rád úgy gondot többé, mint én. Mennyit meséltem, daloltam Neked, de hiába, hisz holnap a fejemet veszik. Mondd meg, Kedves Rózsám, miért nem tudsz kivirágozni, mi bánt?
Erre a bűvös kérdésre egy fekete hernyó bújt elő a rózsa tövéből. A legény megpróbálta nyakon csípni, de egy rigó a csőrébe kapta. A madár után nyúlt, de annak egy kígyó tekeredett a lábára. A kígyóhoz vágott, ám azt egy sas felkapta a levegőbe. A nagy csetepaté közben a rózsa kipattintott egy bimbót. Sanvel szemét elfutotta a könny: - Kedves Rózsám, hát mégis ki tudsz virágozni? - rebegte halkan, és a hála melegétől kifeslett a bimbó és pirosan izzott, akár a vér, mint maga az élet.
Örült Sanvel, de még jobban a király, aki örökös főkertésszé tette meg a legényt a palota kertjében. Télre tavasz jött, évre év. A király megöregedett és egy szép napon betegség szállt rá. Hívták a doktorokat, de csak sopánkodni tudtak: - Vénség ellen nincs orvosság!
Hívták a papokat, de csak imádkoztak és feladták az utolsó kenetet az uralkodónak. Végül a király magához hívatta Sanvelt: - Haj Fiú, hazudtak a régi krónikák. Az én kertemben virult ki az Anahakan rózsa, mégsem tett halhatatlanná...
- Megbocsáss Uram - felelte Sanvel -, de igazat szóltak az írások. Az a rózsa sosem volt a Tiéd. A birtok és a vagyon elenyészik, de a gondoskodás és a törődés, amit egymásnak adunk, örökre megmarad.
A király kilehelte lelkét. Sanvel lefogta szemét, majd kisétált a kertbe és a lágy esti csendben lehevert a rózsája mellé. Feltekintett az égboltra és olyasmit tett, amit addig még soha. Egyenként köszönt minden kigyúló csillagnak. Tudta, van ideje rá, bőségesen.
................
Boldizsár Ildikó: Életválságok c. mesekönyvének utolsó meséje, én Nagy Bercel meseterapeuta előadásában hallottam, kedves barátnőm, Móni félszázadik születésnapján.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése