Ugrás a fő tartalomra

Az Anahakan rózsa

Az örmény krónikák szerint van egy különleges rózsatő, az Anahakan, amely 100 évben egyszer virágzik, ám ha virágba borul, a kertjének gazdáját halhatatlanná teszi. Mesélik a régi öregek, hogy Örményország királyának kertjében valamikor rég volt egy Anahakan rózsa. Nem virult, épp csak tengődött. A király felfogadta birodalma legjobb kertészét, aki naponta kapálta, trágyázta, forrásvízzel locsolgatta a rózsát. Télre tavasz jött, nyárra ősz, de a rózsatő épp csak leveledzett. A király haragra gerjedt, a kertészt lefejeztette. Gazdagságot ígért az utódjának. Az évek teltek, a kertészek fogytak. A rózsatő vegetált és alig akadt már kertész Örményországban.

Egy napon egy 18 éves legény jelentkezett szolgálatra. Becsületes nevén Sanvel.

A király megkérdezte:

- Mihez értesz?

- Megvallom Uram - felelte a fiú – még magam sem tudom, ezért is szeretnék szerencsét próbálni.

- Ó, Te hitvány alak, akkor Te a halált keresed, nem szolgálatot!

- Irgalmazz Uram! Ifjú vagyok és félek a haláltól. Szerencsét próbálni jöttem, hátha kivirágoztatnám az Anahakan rózsát.

- Legyen hát kívánságod szerint, Fiú. De ne feledd, egy év múlva eljön a számadás ideje - mondta a király és kertészének fogadta Sanvelt.

A legény már reggel munkába állt. Nem kapálta a rózsatövet, arra ott vannak a giliszták. Nem is trágyázta, arra való az anyaföld. Meg sem öntözte, hiszen Isten adja az áldást. Letelepedett Sanvel a rózsa mellé és énekelt neki. Vígat és szomorút, estére altatót. A dalok mellé mesét is bodorított, de hiába hegyeztem a fülem, nem hallottam, mifélét, csendesen suttogta a rózsa levelei közé. Télre tavasz jött és nyárra ősz, a rózsatő pedig csak leveledzett.

Esztendő múltával éktelen haragra gerjedt a király: - Jól hittem, Te pimasz kölyök, hogy a halált keresve szegődtél szolgálatomba! Holnap elbúcsúzhatsz a fejedtől...

Sanvel kiszaladt a kertbe, kedves rózsája mellé ült: - Isten veled Rózsa! Holnap meghalok. Senki nem visel Rád úgy gondot többé, mint én. Mennyit meséltem, daloltam Neked, de hiába, hisz holnap a fejemet veszik. Mondd meg, Kedves Rózsám, miért nem tudsz kivirágozni, mi bánt?

Erre a bűvös kérdésre egy fekete hernyó bújt elő a rózsa tövéből. A legény megpróbálta nyakon csípni, de egy rigó a csőrébe kapta. A madár után nyúlt, de annak egy kígyó tekeredett a lábára. A kígyóhoz vágott, ám azt egy sas felkapta a levegőbe. A nagy csetepaté közben a rózsa kipattintott egy bimbót. Sanvel szemét elfutotta a könny: - Kedves Rózsám, hát mégis ki tudsz virágozni? - rebegte halkan, és a hála melegétől kifeslett a bimbó és pirosan izzott, akár a vér, mint maga az élet.

Örült Sanvel, de még jobban a király, aki örökös főkertésszé tette meg a legényt a palota kertjében. Télre tavasz jött, évre év. A király megöregedett és egy szép napon betegség szállt rá. Hívták a doktorokat, de csak sopánkodni tudtak: - Vénség ellen nincs orvosság!

Hívták a papokat, de csak imádkoztak és feladták az utolsó kenetet az uralkodónak. Végül a király magához hívatta Sanvelt: - Haj Fiú, hazudtak a régi krónikák. Az én kertemben virult ki az Anahakan rózsa, mégsem tett halhatatlanná...

- Megbocsáss Uram - felelte Sanvel -, de igazat szóltak az írások. Az a rózsa sosem volt a Tiéd. A birtok és a vagyon elenyészik, de a gondoskodás és a törődés, amit egymásnak adunk, örökre megmarad.

A király kilehelte lelkét. Sanvel lefogta szemét, majd kisétált a kertbe és a lágy esti csendben lehevert a rózsája mellé. Feltekintett az égboltra és olyasmit tett, amit addig még soha. Egyenként köszönt minden kigyúló csillagnak. Tudta, van ideje rá, bőségesen.


................



Boldizsár Ildikó: Életválságok c. mesekönyvének utolsó meséje, én Nagy Bercel meseterapeuta előadásában hallottam, kedves barátnőm, Móni félszázadik születésnapján.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Az útelágazáson álló fa

Egy halászfaluban élt egyszer egy szegény özvegyasszony egyetlen lányával, Hanakóval. Csak néhány éve költöztek a faluba. Amíg az asszony férje, egy gazdag kereskedő életben volt, a család jólétben és bőségben élt a városban. De nemhiába mondják, hogy terem baj, ha nem vetik is. Egy napon a kereskedő hirtelen megbetegedett, és nemsokára nagy temetést rendeztek neki. Az özvegy egyedül maradt a kislányával, és talán azért, mert nem értett a kereskedéshez, vagy azért, mert balszerencse üldözte őket, az üzlet napról napra rosszabbul ment, a vevők fogytak, az adósságok nőttek. Az özvegy végül nem tehetett egyebet: eladott mindent, amije maradt, kifizette adósságait és elköltözött a városból. A faluban szerényen éltek, és a kis Hanako, alighogy felcseperedett, tőle telhetően segített édesanyjának. Együttérző, jó szívvel áldotta meg a természet, vidám és kedves volt, mindenki, aki megismerte, tüstént megszerette. Özvegy édesanyjának sok örömet szerzett, és amikor az asszony látta, hogy kislán...

Hogyan kezdődött Boldi diabétesze?

Egyszer régebben olvastam egy Kismamában egy édesanya levelét, aki a nagy nyári hőségben eleinte örömmel vette, hogy kisfia állandóan inni kér, és csak később fogott gyanút, hogy ez talán mégsem normális. Ezek motoszkáltak bennem, amikor arany kicsi Boldikánk is elkezdett vedelni. Nem volt soha nagyivó, erőltetni kellett bele a folyadékot. Tavasszal azonban hirtelen elkezdett többet inni, mint addig. Kérdeztem is a gyermekorvost, hogy ez nem aggasztó-e, de mivel fiacskánk csak 1,5-2 litert ivott egy nap, és nincs a családunkban cukorbeteg, megnyugtatott, hogy egy ekkora gyereknek ez teljesen normális mennyiség. Mégis aggódtam. Egy nagyon okos védőnő tanácsait követve – aki azt tartotta, hogy az anyai ösztön csalhatatlanabb az orvosok tudásánál - elvittük kisfiunkat a laboratóriumi vizsgálatokra. Időközben kisfiam már több mint 3 liter folyadékot ivott meg egy nap. Féléves kora óta nem pisil be álmában, ekkor azonban, három és fél évesen mégis minden éjjel elázott az ágy 2-3-szor is, pe...

Apu - L. papa

Az utolsó Bánk bán is lement ma. Szeretem a művet, még akkor is, ha a rendezésben nem tetszik minden. De soha nem akarom elfelejteni, ahogy az első főpróbahét végén, a premier előtti utolsó próba után a rendező kiültetett minket a nézőtérre, és pár szóban elmondta, miket szeretett volna üzenni a rendezésével. Nekem egy mondata maradt meg, ami a szívembe fúródott, mint hegyes, éles kés: "...azt akartam elmondani, hogy amíg mi a saját fontosnak vélt harcainkat vívjuk, addig a porontyaink magukra maradnak. Szeretném, ha jobban vigyáznánk rájuk." Tudom, hogy már akkor is cipeltem magammal ezt a mondatot. Azóta eltelt pár év, és ma megint eltemettük a darabot (így hívják, ha a szezonban már nem játsszuk többet). A végén lejöttem a színpadról, szépen átöltöztem, szívemben még csengett a beszélgetés a kollégával, aki nem tudta, miért megy a függöny elé Gertrúd kislánya egy kiskosárral, de most már tudja, mert elmondtam neki: ő a későbbi Szent Erzsébet, aki a szegényeknek kenyeret vi...