tenger-cseppek

Már délelőtt szállingózni kezdett a hó. Nagyon jól tette, mert már éppen meglehetősen ideges voltam – mindenféle felgyülemlett gondjaim miatt. Ezekből a legerősebb a helyszűke problémája, ami különösen télen, amikor az ember beszorul a lakásba, ráadásul vakációzó gyermekekkel, érthető módon igencsak felerősödik. Mindenesetre pompás megoldást nyújtott erre a hóesés: ki akar a lakásban hancúrozni, kergetőzni, sikítani, ha odakint éppen havazik? Azonnal öltöztek, szaladtak „hógolyózni”. Nem volt ugyan elég hó hozzá, de hát kit érdekel ez ilyenkor? Amikor gyönyörűséges hópihéket lehet csapdába ejteni a sötétkék kabáton, és addig gyönyörködni bennük hangos visítozás közepette, amíg el nem olvad? Ez megadta a mai nap pozitív alaphangulatát. Ha hó esik, akkor tél van. Ha tél van, akkor jöhet a karácsony. Ha pedig karácsony jön, akkor tulajdonképpen mért is ne jönne a betlehemezés? Ez a jó szokás az Egyesületben már évek óta, hogy a tagok gyerekei betanulnak egy régi helyi népi ihletésű p...

Erzsi nem szeret úgy beszélni, hogy nem teljesen figyelek rá. Tulajdonképpen igaza van. Csak sajnos ezt nem mindig tudom megvalósítani. Múltkor, egy közös vacsorázásnál keresztül-kasul beszélgettünk az asztal fölött, mindenféle dínókról, gőzhajtásos tutajokról, állatokról, rendetlenkedő osztálytársakról. Elsősorban Boldi mesélt. Őt a legkevésbé sem zavarja, ha párhuzamosan kell beszélgetnie. Erzsi egy ideig jelentkezett(!), aztán majdhogynem sírva fakadt. Mert persze nem kapcsoltunk azonnal, és tovább hagytuk csevegni Boldit, mint az jogos – legalábbis Erzsi szerint. Amikor végre megkapta a hőn áhított figyelmet, feltette a nagy kérdést: - Mondd, kik veszekednek többet: akik ismerik egymást, vagy akik nem ismerik? (Mit válaszoltál volna?)

A teraszunk anyaga nagyon gyönge. Minduntalan leesnek a járólapok. Meglazulnak, összetörnek, elcsúsznak. Nem segít ezen az újrarakás sem. Talán azért nem, mert aki építette, nemigen tartotta fontosnak a minőséget, ami volt – azt használta. Így például a terasz alapjának jelentős része hungarocell (bár ma már nem így hívják). Jövőre kicseréljük – ígérjük minden évben magunknak. De aztán valahogy mégsem került rá mindeddig sor. Mindig volt valami fontosabb és halaszthatatlanabb. Így a terasz maradt úgy, ahogy örököltük. De megbecsült része a portánknak: minden évben tavasztól őszig hatalmas virágoskertté növi ki magát. Tavasszal, a fagyosszentek után felsétálnak a pincéből a muskátlik, viaszvirágok, könnyezőpálmák, broméliák, kaktuszok, spárgák, mindenféle futó- és állónövények, és főleg: a leanderek. Nem is tudom, hogy férnek el odalent abban a csöpp kis helységben. Egy biztos: kell nekik mindig egy kis idő, amíg összeszedik magukat. De utána…! Habzik a terasz a sok virágtól. A leande...

Az őszi-téli betegségek ellen legjobb, ha kapnak elég vitamint a gyerekek – így gondolom. Boldi és Erzsi örülnek ennek, mert ez azt jelenti, hogy „legálisan” szopogathatnak egy kis édességet. Manapság a gyerekvitamin finomabb, mint egy cukorka. Alig lehet meggyőzni őket, hogy egy napra egy éppen elég. Amúgy valóban ritkábban betegeskednek, ha nem felejtkezünk el a napi vitaminjukról. Úgy gondoltam, Fülöpöt is bevonjuk a vitamin-rutinba. Kora miatt azonban nem kaphat tablettásat, csak sziruposat. Annál jobb! – gondolja a gyanútlan anyuka, - hiszen könnyebben megeszi. Hát nagy tévedés! A gyógyszertárakban kapható multivitamin-készítmények annyira büdösek (kiabál belőle a sok B-vitamin), hogy Fülöp még csak megkóstolni sem hajlandó őket. A C-vitamin meg savanyú, tehetem bármibe: onnantól nem eszi meg. (Borkóstoló lesz, vagy valami ilyesmi, amilyen kifinomult az ízlelése!) Áll a konyhapultunkon egy csodálatos, gyerekek is szeretik!-típusú felirattal kecsegtető vitaminos palack. - Mi az?...

Nem is tudom, hogy kezdődött. Mostanában A két Lottit olvasom esténként a gyerekeknek. Szigorúan fejezetenként, hogy sokáig tartson. No meg azért is, hogy legyen időnk megbeszélni a felmerülő gondolatokat. Nagyon sok megbeszélnivaló van benne, és érdekes is, hogy ők hogyan fogják fel a dolgokat: a barátságot, szeretetet a testvér és a szülők iránt, és az egész kis abszurd történetet. Érdekes, hogy mennyi dolgot kell értelmezni számukra, hogy minden világos legyen. A háttérben húzódó érzelmi és egyéb szálak elemezgetése, az emberek közötti szándékosan rövidre fogott párbeszédek továbbgondolása érdekes játék: ők is tanulnak belőle, én meg őket tanulom ezáltal. Ebben a könyvben van egy olyan fejezet, ahol az ál-Lotti, tehát Lujza elmegy anyukával kirándulni egy egész hétvégére, és rendkívül élvezik. Talán ez indított el, talán a régóta tartó, csodálatos ősz, de ma délben már nem bírtam türtőztetni magamat, bezsuppoltam a gyerekeket az autóba, hogy elzarándokoljunk egyik legkedvesebb ki...

Este van, ülök a gyerekszobában, a galériaágy alatt. Boldizsár alszik rajta. Most éppen ébren van, mert olvasgatja Lázár Ervin Négyszögletűjét. Ez jó. Én is szeretem. Kissé kényelmetlen a székecske, amin ülök, de ez legalább befér ide. Bal kezemmel Erzsikét simogatom a gyerekágyban, jobbal Fülöpöt a kis utazós babaágyban. Ebben alszik, hogy meg ne üsse magát a faágy rácsaiban. Előttem a gyerekszoba: egy hintaló, egy rajzolóállvány, egy játszóasztal a másik kisszékkel, egy lépcsős gyerekszekrény elnagyolt renddel, egy színét elfelejtett szőnyeg két cicával, balra a nagy gardróbszekrény a ruhákkal és a számolatlan mennyiségű gyerekjátékkal, jobbra a két íróasztal polcokkal, szekrénykével (már a szeptembert várják), rajta további dobozok, játékokkal töltve. Olyan kerek az egész. Gergő bejön: szellőztethetek? Hát persze. Friss levegőben elaludni is könnyebb, és az álom is édesebb. Kinyílnak az ablakok. Szemem elé tárul a kinti, utcai világ. Ez is annyira kedves nekem. A fakerítésünk, rit...

Az ebédet közös imádság zárja. Persze ez nem ilyen egyszerű, mert nehéz dolog végigvárni, míg a többiek esznek, ha az ember már rég megette a magáét. No de ha mégis sikerül, akkor a közös ima a közismert: Aki ételt, italt adott, annak neve legyen áldott. Ámen. Ezt mindenki tudja. Most már Fülöp is. Igaz, az ő előadásában inkább így hangzik: Anya: áldotta, apa: áldotta, ámen!