Ugrás a fő tartalomra

Hétköznapi apró-cseprő gondolatok

Eltelt a tavaszi szünet. Nagyon sok jót hozott nekünk, de azért jó lesz visszazökkenni a kialakított kis kerékvágásunkba. Erzsi egy nappal tovább marad itthon, mint Boldi, ami óriási elégtétellel tölti el. Véleménye szerint nem jól van az, hogy az oviba ötször kell egy héten menni, és csak kettő nap szabad. Szerinte egy nap bőven elég lenne "dolgozni". Amúgy nagyon szívesen van az oviban, újabban már el is felejt elköszönni.

Elhatároztam, hogy kialakítok a napirendünkön belül még további kis "szigeteket", azoknak a dolgoknak, amelyeket fontosnak tartok. Különben teljesen kimaradnának.
Ilyenek: kis csendesség - saját magam részére
pár perces személyes, kizárólagos beszélgetés minden nap - mindegyik családtagommal
pár perc gyakorlás: új dalok tanulása
több közös munka a gyerkekkel
korábban elkezdett lefektetés, hogy a krémezés-kényeztetés is beleférjen.

Majd megírom, hogy hogyan is sikerült.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Az útelágazáson álló fa

Egy halászfaluban élt egyszer egy szegény özvegyasszony egyetlen lányával, Hanakóval. Csak néhány éve költöztek a faluba. Amíg az asszony férje, egy gazdag kereskedő életben volt, a család jólétben és bőségben élt a városban. De nemhiába mondják, hogy terem baj, ha nem vetik is. Egy napon a kereskedő hirtelen megbetegedett, és nemsokára nagy temetést rendeztek neki. Az özvegy egyedül maradt a kislányával, és talán azért, mert nem értett a kereskedéshez, vagy azért, mert balszerencse üldözte őket, az üzlet napról napra rosszabbul ment, a vevők fogytak, az adósságok nőttek. Az özvegy végül nem tehetett egyebet: eladott mindent, amije maradt, kifizette adósságait és elköltözött a városból. A faluban szerényen éltek, és a kis Hanako, alighogy felcseperedett, tőle telhetően segített édesanyjának. Együttérző, jó szívvel áldotta meg a természet, vidám és kedves volt, mindenki, aki megismerte, tüstént megszerette. Özvegy édesanyjának sok örömet szerzett, és amikor az asszony látta, hogy kislán...

Alkartörés

 A műtőből egy nagydarab, Rejtő Jenő regénybe illő arcú férfi viharzik ki, vállán hatalmas és láthatólag dögnehéz zsákkal. Egy pillanatra összeugrik a gyomrom.  Nagyjából tíz perce várok itt, bent Fülöpöt legózzák össze, jó, csak a karját. Akkor is. Még ha jó nagyra meg is nőtt.  Közben kétségbeesetten zokog a kicsi fiú, akinek talán szintén a karját műtötték. Nagyon fáj neki. A nővérek mind körülötte sürgölődnek, egyik a kötésén igazgat, anyukája csitítgatja. Szívem mélyéből szánom szegényt. Nemrég csak halkan nyöszörögve könyörgött egy kis vízért - frissen műtöttek nem kaphatnak. Közben már tervezem, hogy holnap Fülöpnek mit főzök otthon. Érdekes, hogy megműtik manapság az alkar törését. Állítólag heg nélkül. Közben imádkozom, hogy olyan sebész kezében legyen, aki ismeri az anatómiát és jó kezű, ráadásul még bírja figyelemmel. Minden anya ezt szeretné, mikor itt üldögél. A kisfiú kétségbeesetten ordít, hiába jöttem ki a műtő elé, itt is hallani.  Talán én is pont í...

Simogatható

Tegnapelőtt este elalvás előtt Füli felsóhajtott: - Jaj, most olyan lánynak érzem magamat! - Ezt hogy érted? - kérdeztem tőle. - Hát a simogatás miatt. Merthogy aznap este is - szokás szerint - simogattam Fülit.Ezt a szertartást amúgy rendszeresen igényli, ha valamiért kimarad, könyörög, hogy jöjjek. - De kisfiam, hiszen te magad is szereted, ha simogatlak, nem? - De akkor is olyan lányos - hangzott a mélabús válasz. Elgondolkodtam. Tény, hogy Hamarok nem simogatnak. Bár ezt a tényt én nem tudom normálisnak tekinteni. De neki ez a férfi-norma... Ez a férfi norma??? Akkor nagyon rosszul van. Lázasan töröm a fejemet, mit tegyek, hogy számára is elfogadhatóvá tegyem azt, ami amúgy a világ legtermészetesebb dolga. Hogy az emberek megérintik egymást, és ez a szeretet általános, nem csak nők számára használható jele. - Tudod, Fülöp, a férfiak is szoktak simogatni, és ők is szeretik, ha simogatják őket. Sóhaj. Csendes nyöszörgés. Hát igen. Most mit is mondjak. Végül eszembe jut: ...