Ugrás a fő tartalomra

Hétköznapi apró-cseprő gondolatok

Eltelt a tavaszi szünet. Nagyon sok jót hozott nekünk, de azért jó lesz visszazökkenni a kialakított kis kerékvágásunkba. Erzsi egy nappal tovább marad itthon, mint Boldi, ami óriási elégtétellel tölti el. Véleménye szerint nem jól van az, hogy az oviba ötször kell egy héten menni, és csak kettő nap szabad. Szerinte egy nap bőven elég lenne "dolgozni". Amúgy nagyon szívesen van az oviban, újabban már el is felejt elköszönni.

Elhatároztam, hogy kialakítok a napirendünkön belül még további kis "szigeteket", azoknak a dolgoknak, amelyeket fontosnak tartok. Különben teljesen kimaradnának.
Ilyenek: kis csendesség - saját magam részére
pár perces személyes, kizárólagos beszélgetés minden nap - mindegyik családtagommal
pár perc gyakorlás: új dalok tanulása
több közös munka a gyerkekkel
korábban elkezdett lefektetés, hogy a krémezés-kényeztetés is beleférjen.

Majd megírom, hogy hogyan is sikerült.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Az útelágazáson álló fa

Egy halászfaluban élt egyszer egy szegény özvegyasszony egyetlen lányával, Hanakóval. Csak néhány éve költöztek a faluba. Amíg az asszony férje, egy gazdag kereskedő életben volt, a család jólétben és bőségben élt a városban. De nemhiába mondják, hogy terem baj, ha nem vetik is. Egy napon a kereskedő hirtelen megbetegedett, és nemsokára nagy temetést rendeztek neki. Az özvegy egyedül maradt a kislányával, és talán azért, mert nem értett a kereskedéshez, vagy azért, mert balszerencse üldözte őket, az üzlet napról napra rosszabbul ment, a vevők fogytak, az adósságok nőttek. Az özvegy végül nem tehetett egyebet: eladott mindent, amije maradt, kifizette adósságait és elköltözött a városból. A faluban szerényen éltek, és a kis Hanako, alighogy felcseperedett, tőle telhetően segített édesanyjának. Együttérző, jó szívvel áldotta meg a természet, vidám és kedves volt, mindenki, aki megismerte, tüstént megszerette. Özvegy édesanyjának sok örömet szerzett, és amikor az asszony látta, hogy kislán...

Apu - L. papa

Az utolsó Bánk bán is lement ma. Szeretem a művet, még akkor is, ha a rendezésben nem tetszik minden. De soha nem akarom elfelejteni, ahogy az első főpróbahét végén, a premier előtti utolsó próba után a rendező kiültetett minket a nézőtérre, és pár szóban elmondta, miket szeretett volna üzenni a rendezésével. Nekem egy mondata maradt meg, ami a szívembe fúródott, mint hegyes, éles kés: "...azt akartam elmondani, hogy amíg mi a saját fontosnak vélt harcainkat vívjuk, addig a porontyaink magukra maradnak. Szeretném, ha jobban vigyáznánk rájuk." Tudom, hogy már akkor is cipeltem magammal ezt a mondatot. Azóta eltelt pár év, és ma megint eltemettük a darabot (így hívják, ha a szezonban már nem játsszuk többet). A végén lejöttem a színpadról, szépen átöltöztem, szívemben még csengett a beszélgetés a kollégával, aki nem tudta, miért megy a függöny elé Gertrúd kislánya egy kiskosárral, de most már tudja, mert elmondtam neki: ő a későbbi Szent Erzsébet, aki a szegényeknek kenyeret vi...

Színe és visszája

Olyan érzésem volt pont, mint amikor a nagyi 90. szülinapi ünnepségén voltunk. A gyülekezete szervezte neki, még szeretetvendégség (értsd: egy kis uzsonna) is volt, tortával. A gyülekezeti tagok kitettek magukért. Szép kis beszédek voltak, megemlékezések arról, hogy a nagyi milyen csodálatos példamutató életet élt, mennyi embernek segített, milyen sokszor vigyázott gyerekekre, vasalt, segített rendszeresen a háztartásban, a gyülekezetben. Egyik ámulatból a másikba estünk. Ez egészen biztosan az az ember, akit én ismerek? Akinek gyerekként kifejezetten terhére voltunk? Aki menekült a családból, a háztartási munka végét pedig tényleg csak a legutolsó végszükség esetén fogta meg - nálunk legalábbis. Ezek szerint másutt nem így volt. Külön rákérdeztem a gyülekezeti nagycsaládosoknál: előfordult, de tényleg, hogy a nagyi náluk vasalt? Igen, minden héten legalább egyszer - hangzott hálától elérzékenyülő hangon. Hmm. A gyülekezet ifjúsági zenekara belekezdett egy szép kis énekbe, melyben öreg...