Ugrás a fő tartalomra

Boldi, aki álmában bármire képes

Talán jobb, ha nem ragaszkodom mégsem az időrendiséghez.
Mostanában Boldival sokminden történt. Iskolát váltottunk. Nem hagyhattam, hogy ő legyen az osztály fekete báránya, az anti-gyerek. Amikor olyan kis kedves fickó.
Nehéz dolga van, az igaz, de legalább ismét normális lett. Teljesen átlagosan viselkedik - hála Istennek.
Megmaradt ugyan egy kicsi a nagy pókemberes-szuperhősös rajongásból, de ebben az új, katolikus iskolában szerencsére elég sok mást is lehet a többiekkel játszani.
Viszont most a Csillagok háborúja a fő-fő menő téma. Mindenkivel ezt igyekszik megbeszélni. Látott három részt is belőle, ezért aztán van mit feldolgoznia a kis embernek. De ügyesen csinálja: mindent kirajzol magából. Egész jeleneteket tervez meg és rajzol le, valamint különböző lényeket és fegyvereket talál ki. És megőrizte azt a kivételesen jó tulajdonságát, hogy álmában szinte bármire képes, ha ő is úgy akarja. Úgy kezdődött, hogy nagyon sok rossz álma volt, amikor nem tudott elmenekülni. Akkor javasoltuk neki, hogy próbáljon meg álmában elrepülni.
És - sikerült!
Egészen hihetetlen, de nagyon örülök neki. Sőt, azt is kipróbálta, hogy álmában halhatatlan. Ha pedig mégis nagyon megfenyegetik, akkor gyorsan átlép egy másik álomba. Ez olyan bravúros dolog számomra, hogy csak ámulni tudok rajta. Ha akar, még pókember-módra pókhálóval is tud bánni.
Hát nem csodálatos?

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Az útelágazáson álló fa

Egy halászfaluban élt egyszer egy szegény özvegyasszony egyetlen lányával, Hanakóval. Csak néhány éve költöztek a faluba. Amíg az asszony férje, egy gazdag kereskedő életben volt, a család jólétben és bőségben élt a városban. De nemhiába mondják, hogy terem baj, ha nem vetik is. Egy napon a kereskedő hirtelen megbetegedett, és nemsokára nagy temetést rendeztek neki. Az özvegy egyedül maradt a kislányával, és talán azért, mert nem értett a kereskedéshez, vagy azért, mert balszerencse üldözte őket, az üzlet napról napra rosszabbul ment, a vevők fogytak, az adósságok nőttek. Az özvegy végül nem tehetett egyebet: eladott mindent, amije maradt, kifizette adósságait és elköltözött a városból. A faluban szerényen éltek, és a kis Hanako, alighogy felcseperedett, tőle telhetően segített édesanyjának. Együttérző, jó szívvel áldotta meg a természet, vidám és kedves volt, mindenki, aki megismerte, tüstént megszerette. Özvegy édesanyjának sok örömet szerzett, és amikor az asszony látta, hogy kislán...

Simogatható

Tegnapelőtt este elalvás előtt Füli felsóhajtott: - Jaj, most olyan lánynak érzem magamat! - Ezt hogy érted? - kérdeztem tőle. - Hát a simogatás miatt. Merthogy aznap este is - szokás szerint - simogattam Fülit.Ezt a szertartást amúgy rendszeresen igényli, ha valamiért kimarad, könyörög, hogy jöjjek. - De kisfiam, hiszen te magad is szereted, ha simogatlak, nem? - De akkor is olyan lányos - hangzott a mélabús válasz. Elgondolkodtam. Tény, hogy Hamarok nem simogatnak. Bár ezt a tényt én nem tudom normálisnak tekinteni. De neki ez a férfi-norma... Ez a férfi norma??? Akkor nagyon rosszul van. Lázasan töröm a fejemet, mit tegyek, hogy számára is elfogadhatóvá tegyem azt, ami amúgy a világ legtermészetesebb dolga. Hogy az emberek megérintik egymást, és ez a szeretet általános, nem csak nők számára használható jele. - Tudod, Fülöp, a férfiak is szoktak simogatni, és ők is szeretik, ha simogatják őket. Sóhaj. Csendes nyöszörgés. Hát igen. Most mit is mondjak. Végül eszembe jut: ...

Apu - L. papa

Az utolsó Bánk bán is lement ma. Szeretem a művet, még akkor is, ha a rendezésben nem tetszik minden. De soha nem akarom elfelejteni, ahogy az első főpróbahét végén, a premier előtti utolsó próba után a rendező kiültetett minket a nézőtérre, és pár szóban elmondta, miket szeretett volna üzenni a rendezésével. Nekem egy mondata maradt meg, ami a szívembe fúródott, mint hegyes, éles kés: "...azt akartam elmondani, hogy amíg mi a saját fontosnak vélt harcainkat vívjuk, addig a porontyaink magukra maradnak. Szeretném, ha jobban vigyáznánk rájuk." Tudom, hogy már akkor is cipeltem magammal ezt a mondatot. Azóta eltelt pár év, és ma megint eltemettük a darabot (így hívják, ha a szezonban már nem játsszuk többet). A végén lejöttem a színpadról, szépen átöltöztem, szívemben még csengett a beszélgetés a kollégával, aki nem tudta, miért megy a függöny elé Gertrúd kislánya egy kiskosárral, de most már tudja, mert elmondtam neki: ő a későbbi Szent Erzsébet, aki a szegényeknek kenyeret vi...