tenger-cseppek

- Anya, mi mind olyanok vagyunk, mint a tészták. - Hogy érted ezt, Erzsikém? - Hát úgy, hogy mi vagyunk a tészták, amiket formálni lehet. És Isten tesz hozzánk mindenfélét. - Úgy érted, például kedvességet? - Igen, meg ilyeneket. És akkor olyanok leszünk, mint a sütemények. Mindenki egy kicsit más. Mint a sütiknél. Például van, aki nagyon jó sportoló, más pedig ügyesen tud rajzolni, vagy szépen tud beszélni, vagy jó a ritmusérzéke.

Bár nem túl biztató a neve, a baj-doboz egy nagyszerű találmány. Erzsi találta fel számunkra. Egy egyszerű teásdoboz, megfelelően bevonva szép csomagolópapírral tökéletesen megfelelő. A baj-doboz legjobb szolgálatot este tesz az embernek. Erzsi Fülöpnek is adott egyet, hogy legyen neki is. Így ugyanis lényegesen könnyebb elaludni. Egyszerű: minden bajt, szomorúságot ebbe  dobozba kell beletenni, és akkor megkönnyebbül az ember lelke. Nem kell félni, aggódni, szomorkodni: segít a baj-doboz! És akár hiszed, akár nem: működik! Igaz, Fülöpnek egy idő után olyan sok panasza gyűlt a dobozkába, hogy nem fért bele mind. De megoldottuk: az ablakon kiborítottuk a feleslegessé vált bánatokat, így az újak ismét elfértek! Fülöpnek is segít azóta az elalvásban.ez az okos kis készülék! Egy szó mint száz: Erzsi is feltaláló lett!

Végülis nem volt túl meglepő, hogy estére besokallt egy kicsit, mert már nem tudott odafigyelni. Amikor Gergő este megjött a koncert után, meg is kérdezte, hogy hogy történhetett az egész. De nem pontosan emlékezett rá. Mert hiszen itt voltak Novákék is, meg Zsuzsi a kicsi Dominikkal. Dorka is volt, mert elhoztuk magunkkal. Előtte ugyanis Geri öcsémet kikísértük a repülőhöz, mielőtt elszáll a nagy messziségbe. Reptérről jövet még szerettünk volna bekukkantani a repülő-múzeumba, de az sajnos zárva volt. Így inkább hazajöttünk. A vacsihoz készülődtünk, mikor megjöttek Nóráék, az egész csapattal: Csilla, Bence, Tamás, Csabi. Együtt vacsiztunk, mert jólesett a társaság. Az egyszerűség kedvéért csak tálcára tettünk mindent, és ki-ki kézből ehette, amit megkívánt. Finom görögdinnye is volt, első az idén. Zsuzsit nem akartuk úgy visszaengedni a világ hűvösebb felére, hogy az idén még meg sem kóstolja ezt a csemegét. Meg főztem friss borsmentateát, citromfűteát a kiskertből. Olyan más íze van,...

Délután kimentünk a gyerekekkel a játszótérre. Vicces, hogy igazándiból töksötét lett már, mire fél ötre neki tudtuk magunkat durálni, hogy elinduljunk. Mi is tartott eddig, gondolkodnom kell. Hát persze. Fülöp itthon nem szeret aludni ebéd után, ezért nagyon sokféle furfangos módszert próbáltam már ki, változó sikerrel. Ma azonban az ebéd utáni ágyban tekergős nem-akarok-aludni, de-anya-már-eleget-aludtunk típusú vergődések közben eszembe jutott a mentőöv: először alszunk, aztán kimehetünk a játszótérre. Ennek azért van nagy jelentősége, mert Fülöp állandóan a játszótérre akar menni. Nem tudom, akkor is így lenne-e, ha nem kertes házban laknánk (bár emlékeim szerint a nagyok is minimum kétszer kívánkoztak udvarra ekkora tökmag korukban), de neki nem elég az udvar. Pedig szép nagy, hiszen a házunk is éppencsak hogy azért kuporog itt a sarkában, hogy mennél kevesebb helyet vegyen el a játszadozó gyerekektől. De Fülinek ez smafu. Szóval az Igazi, az Igazán Érvényes Délutáni Ját...

Boldit megnézte egy pszichológus. Izgult előtte, nem tudta, milyen elvárásoknak kell megfelelni, egyáltalán, milyen is lesz majd. Aztán nagyon jól érezte bent magát. (Tudnak valamit ezek a pszichológusok...) Amikor kijött, nagyon felszabadult volt. Nem akartam kérdezni semmiről, magától kezdte mondani: -Nagyon jó volt! Rengeteget kellett rajzolni. Lerajzoltatta velem a családomat. Utána azt mondta, hogy képzeljem el, hogy egy boszorkány mindenkit állattá varázsolna, és így is rajzoljak le megint mindenkit. Tudod, anya, mit rajzoltam? -??? -Apa medve lett, te egy nyuszika, Fülöp róka, én kisbárány, Erzsi pedig mókuska... Hááááát.... Kell-e várjak magyarázatot?

Egy Teljesen Átlagos Hétköznapon reggel háromnegyed hat körül riadtan ugrok ki az ágyból. Nem, nem szól az óra, sem a telefon, csak valami belső kis gépezet jelzi, hogy most már ideje elindítani a napot, ha minden bele akar férni. Így hát megadom magamat, felkelek. Megkeresem a ruháimat. A gyerekszobában van a gardrób. Ez azt jelenti, hogy nagyon halkan kell nagyon sötétben tapogatóznom, ügyelve arra, hogy az úton alattomosan elhelyezkedő legókat, lovakat, pisztolyokat és egyéb ártalmatlannak tűnő tereptárgyakat különösebb baleset nélkül ki tudjam kerülni. Ilyenkor nem számít a ruha színe, örülök, ha elég hosszú a nadrág, és az évszak kívánalmainak megfelel. Óvatosan  végiggyönyörködöm a gyerekek ellazult, kisimult kis arcán, ellenállok a vágynak, hogy megsimogassam őket (mert akkor aztán vége az ő pihenésüknek is), és kisurranok a fürdőbe. Gyors, barátságos pillantás a tükörből visszasandító, rendezetlen frizurájú hölgynek (jaj, tegnap elfelejtettem hajat mosni!), majd gyors mo...

Végre egy szép nyári nap: nem fulladoztunk, bár meleg volt, nagyon meleg, de egy kis szellő is simogatott, és ráadásul a reggeli eső frissen tartotta még délután is a világot. A késői ebéd után nekiindultunk. Erzsike legutóbb kinézett egy párnát, ami finom puha, kék mintás, és hosszúkás alakú. -Mindig pont ilyent szerettem volna - áradozott, amikor a párnáról beszélt. Már naponta többször is megkérdezte, mikor is megyünk vissza, hogy megvegyük. Mert amikor legutóbb arrafelé jártunk, bizony nem vettük meg, bár szerettük volna. Mert amíg fent voltunk, úgy gondoltam, ráér lent is kiválasztani. Ám lent - furamód - nem volt egy darab sem a csodaszép, pihe-puha párnából. -Menjünk vissza! - könyörgött Erzsi. Ám Fülöp már teljesen irányíthatatlanná vált, sem mellettünk nem akart sétálni, sem a kocsiba beülni, de kézben sem érezte jól magát - szaladgálni akart, a saját feje után. Már fogytán volt a türelmem, az erőm, így inkább megígértem, hogy külön ezért visszajövünk még egyszer. Hát most...