Fülöp nagyon szereti a harcosokat. Főleg a szép ruhájuk imponál neki.
Sokszor kel reggel ezekkel a szavakkal:
- Anya, ugye a harcosoknak szép ruhája van?
Minden alkalommal biztosítom afelől, hogy bizonyára igen, bár én nem rajongok sem a harcért, sem a harcosokért.
(Persze, az igazi, durrogós puskától halálra rémül, és menekül minél messzebb. Nyáron Gyulán nyaraltunk, pont akkor, amikor a várjátékok mentek, és bizony a harc kezdetekor azonnal ott kellett hagynunk a terepet. Gyáván megfutamodtunk. Míg a történelmi, kvázi ismeretterjesztő csata véget nem ért, a lehető legtávolabbi ponton ültünk, és mindkét kezemmel a fülét kellett a lehető leghermetikusabban lezárni. A szíve meg úgy vert, mint egy kis riadt madárkáé.)
Szóval, minden olyan könyvet szívesen nézeget, amiben több információhoz jut a harcosokról. De a legszívesebben egy kicsike Schleich-katalógust nézeget. Vagy többet. Mert minden évben kicsit más harcosok vannak a katalógusban, ezért aztán több évre visszamenő katalógus-gyűjteményünk van. Kicsi, puha füzetke, gyorsan gyűrődik, a szélső lapjai időnként búcsút mondanak neki, de a lényeg, a harcosok úgyis valahol középtájon vannak benne.
Csütörtökön reggeli után jutott eszébe:
- Anya, adjad nekem a Schleich-harcosokat, jó?
- Úgy érted, hogy vegyek neked egyet?
- Nem egyet, az összeset szeretném!
- De kicsim, hiszen tudod, hogy azok nagyon drágák. Időnként szívesen veszek egyet-egyet, de az összes nem fog menni.
- Nem úgy értem, anya! Csak játékból!
Ekkor kapcsoltam. Hát persze. Majd elővettem egy "hatalmas dobozt", óvatosan átnyújtottam neki:
- Tessék, kicsim. Ajándék. Nézd meg, mi van benne.
Izgalomba jött:
- Mi is lehet benne, mi is lehet benne? Ó, hiszen ez egy harcos! Meg még egy harcos! Mennyi harcos van itt! Török lovag, sárkányos lovag, griff-lovag! És még egy sárkány is van hozzá! De jó! És a griff is!
- Látod, mozgatható a szárnya - fűztem hozzá tájékozottan, hiszen én is láttam, hogy mit ír a kis füzetke.
- Igen, és repülni is tud, nézd! Elemesek, és távirányítósak! Nézd: felrepült a konyhaszekrény tetejére! Látod, ott küzd a griff meg a sárkány! Úgy látom, egyforma erősek. Látod: döntetlen! Most megint küzdenek. Megint döntetlen!
És így tovább. A konyha minden szegletét elborították a "Schleich-lovagok", és állt a harc. Ott ültem a csatatér közepén, Füli meg tudósított, hogy hol kik harcolnak egymással.
Én meg csak néztem. Pedig tudhattam volna, hogy négyévesen már a "mintha-játékok" nagyon divatosak. De mégis. Meghatott. És milyen bölcs: ezt a harcot ő irányítja, itt nem történhet váratlan fordulat, nem ijedhet meg semmitől.
Az oviba menet egy kis szatyorban vitte magával a tolltartóját, másik kezében pedig az apa által rajzolt harcosokat. Ahogy az utcán bandukoltunk - mármint Gergő meg én, mert Füli lovag apa nyakából szemlélte a világot - eszébe jutott:
- Jaj, anya, hoztad a lovagos dobozt?
- Hát persze.
- Tegyük bele ide a szatyorba, jó?
Így történt, hogy a harcosok a csata után mindjárt oviba mentek, és az egész napot ott is töltötték.
Rájuk fért.
Sokszor kel reggel ezekkel a szavakkal:
- Anya, ugye a harcosoknak szép ruhája van?
Minden alkalommal biztosítom afelől, hogy bizonyára igen, bár én nem rajongok sem a harcért, sem a harcosokért.
(Persze, az igazi, durrogós puskától halálra rémül, és menekül minél messzebb. Nyáron Gyulán nyaraltunk, pont akkor, amikor a várjátékok mentek, és bizony a harc kezdetekor azonnal ott kellett hagynunk a terepet. Gyáván megfutamodtunk. Míg a történelmi, kvázi ismeretterjesztő csata véget nem ért, a lehető legtávolabbi ponton ültünk, és mindkét kezemmel a fülét kellett a lehető leghermetikusabban lezárni. A szíve meg úgy vert, mint egy kis riadt madárkáé.)
Szóval, minden olyan könyvet szívesen nézeget, amiben több információhoz jut a harcosokról. De a legszívesebben egy kicsike Schleich-katalógust nézeget. Vagy többet. Mert minden évben kicsit más harcosok vannak a katalógusban, ezért aztán több évre visszamenő katalógus-gyűjteményünk van. Kicsi, puha füzetke, gyorsan gyűrődik, a szélső lapjai időnként búcsút mondanak neki, de a lényeg, a harcosok úgyis valahol középtájon vannak benne.
Csütörtökön reggeli után jutott eszébe:
- Anya, adjad nekem a Schleich-harcosokat, jó?
- Úgy érted, hogy vegyek neked egyet?
- Nem egyet, az összeset szeretném!
- De kicsim, hiszen tudod, hogy azok nagyon drágák. Időnként szívesen veszek egyet-egyet, de az összes nem fog menni.
- Nem úgy értem, anya! Csak játékból!
Ekkor kapcsoltam. Hát persze. Majd elővettem egy "hatalmas dobozt", óvatosan átnyújtottam neki:
- Tessék, kicsim. Ajándék. Nézd meg, mi van benne.
Izgalomba jött:
- Mi is lehet benne, mi is lehet benne? Ó, hiszen ez egy harcos! Meg még egy harcos! Mennyi harcos van itt! Török lovag, sárkányos lovag, griff-lovag! És még egy sárkány is van hozzá! De jó! És a griff is!
- Látod, mozgatható a szárnya - fűztem hozzá tájékozottan, hiszen én is láttam, hogy mit ír a kis füzetke.
- Igen, és repülni is tud, nézd! Elemesek, és távirányítósak! Nézd: felrepült a konyhaszekrény tetejére! Látod, ott küzd a griff meg a sárkány! Úgy látom, egyforma erősek. Látod: döntetlen! Most megint küzdenek. Megint döntetlen!
És így tovább. A konyha minden szegletét elborították a "Schleich-lovagok", és állt a harc. Ott ültem a csatatér közepén, Füli meg tudósított, hogy hol kik harcolnak egymással.
Én meg csak néztem. Pedig tudhattam volna, hogy négyévesen már a "mintha-játékok" nagyon divatosak. De mégis. Meghatott. És milyen bölcs: ezt a harcot ő irányítja, itt nem történhet váratlan fordulat, nem ijedhet meg semmitől.
Az oviba menet egy kis szatyorban vitte magával a tolltartóját, másik kezében pedig az apa által rajzolt harcosokat. Ahogy az utcán bandukoltunk - mármint Gergő meg én, mert Füli lovag apa nyakából szemlélte a világot - eszébe jutott:
- Jaj, anya, hoztad a lovagos dobozt?
- Hát persze.
- Tegyük bele ide a szatyorba, jó?
Így történt, hogy a harcosok a csata után mindjárt oviba mentek, és az egész napot ott is töltötték.
Rájuk fért.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése