tenger-cseppek

Karácsonyra Fülöp kapott anyuéktól egy "igazi" lézerkardot. A piacon nyilván ez a legtutibb: a hangja is tökéletes, érintésre változik, a fénye is szuper vörös (szakértők szerint nem jedi-kard, hanem... hanem... már elfelejtettem) és a "pengéje" ugyanúgy behúzható, mint az igazié, mármint ami a filmben van. Hatalmas öröm volt számára, gyakorlatilag ez volt a főajándék az idén. Családunk legharciasabb férfiújához méltó. Naponta több órát harcolt vele. Tegnap este Gergő rendrakás közben mondja Fülinek: - Feltesszük ezt a fegyvert is! - De ez nem fegyver! - mondja csodálkozva Fülöp. - De hiszen lézerkard! Az is fegyver! - próbálkozik legszelídebb hangján Gergő. - Igen, de ez nem aktivális , hanem maxtivális !

"Anya, ma olyan jót álmodtam! Álmomban felvettek az Eötvösbe. Nagyon örültem neki. És emlékszem, sírtam is, az örömtől. Tudod, mi lenne jó, anya? Ha benne maradhatnék az álmomban. Állítólag az álom csak pár másodpercig tart, de aki álmodik, az óráknak érzi. Nagyon jó lenne, ha választhatnék, hogy az álmomban maradok, vagy kijövök. Inkább az álmomban maradnék, de tudod, miért? Mert ott mindig az történik, amit én szeretnék. Kivéve persze a rémálmokat. Ott olyan, mintha egy mágnes húzna, nem számít, hogy mit akarok. Képzeld, a felvételin nagyon jó volt, jó fejek voltak a gyerekek is. Az egyik olyan volt, mint a Márk, csak sokkal magabiztosabb. De a többiek is nagyon szimpatikusak voltak. Érdekes, olyan volt az egész, mint egy Harry Potter-film. Ha megírnám, akkor hogyan bizonyítanám be, hogy ez nem koppintás? Tudod mit, majd megváltoztatom a neveket, ha megírom! Jó lenne, ha meg tudnám csinálni, hogy az álmomban éljek. Örökre ott szeretnék maradni. Hú, de jó lenne, ha min...

Kis szösszenet, még emlékszünk rá, maradjon meg - típusú. Református istentisztelet. Virágvasárnap. A gyülekezet fennállva énekli a régi éneket: "A nagy Király jön, hozsánna, hozsánna!" Elnyújtott hangon, kissé unottan szól az ének, talán valaki arra is figyel, miről szól. Egy biztos: Fülöp még nem sokszor hallotta, így számára új az egész. Ki tudja, mi játszódik a csöpp fejecskében. A nagy Király jön? Hirtelen felpattan, egyenesen, szinte túlfeszítve megáll a széke előtt, és ebben a feszes vigyázzban állja végig az egész éneket.  Hát persze, az ízig-vérig katona megadja a királynak kijáró tiszteletet. Julika a szószéken meg alig bírta nevetés nélkül. Ő ahhoz van szokva, hogy Füli vagy ide-oda vergődik a széken, vagy hangosan énekel. Viszont, mivel az énekek többsége ismeretlen számára, ezért a szöveg általában annyi: dádá-dádá-dá, vagy ennek valamelyik változata. És csak maximális hangerővel érvényes. Tehát mindenki tisztán hallhatja... De most! A nagy Király jön, ...

Úgy terveztük, egy-másfél óra tanulás után kimozdulunk, családostul. Nem főzünk, nem takarítunk, hanem programozunk. Mármint családilag, nem számítógépileg. Mosonmagyaróvárt, a Futura kiállítást céloztuk meg. Ez is egy interaktív kiállítás, amely a természet, a természettudományok csodálatos világát hivatott megmutatni testközelből. A négy szinten a négy őselem oldaláról megközelítve. Mivel egy régi magtárból hozták létre, hatalmasak a benti terek, mindennek van elegendő helye. Boldi még kissé gyenge a betegeskedés után (és hát az elmúlt napok felhőszakadásai után tocsogósra ázott a természet lágy öle), így erdei kirándulás szóba sem jöhetett családi programként, de ez éppen jó volt. Volt hely, tér a mozgáshoz, volt elég sok érdekes feladat, előadás, játék - minden, ami ahhoz kell, hogy a gyerekek is kellemesen elfáradjanak estére. El is fáradtak. Ahogy a szakadó esőben hazafelé autóztunk, Füli még el is aludt. Boldi a Szózatot biflázta sötétedésig, meg felmondta a Himnuszt és a Hus...

Tegnapelőtt este elalvás előtt Füli felsóhajtott: - Jaj, most olyan lánynak érzem magamat! - Ezt hogy érted? - kérdeztem tőle. - Hát a simogatás miatt. Merthogy aznap este is - szokás szerint - simogattam Fülit.Ezt a szertartást amúgy rendszeresen igényli, ha valamiért kimarad, könyörög, hogy jöjjek. - De kisfiam, hiszen te magad is szereted, ha simogatlak, nem? - De akkor is olyan lányos - hangzott a mélabús válasz. Elgondolkodtam. Tény, hogy Hamarok nem simogatnak. Bár ezt a tényt én nem tudom normálisnak tekinteni. De neki ez a férfi-norma... Ez a férfi norma??? Akkor nagyon rosszul van. Lázasan töröm a fejemet, mit tegyek, hogy számára is elfogadhatóvá tegyem azt, ami amúgy a világ legtermészetesebb dolga. Hogy az emberek megérintik egymást, és ez a szeretet általános, nem csak nők számára használható jele. - Tudod, Fülöp, a férfiak is szoktak simogatni, és ők is szeretik, ha simogatják őket. Sóhaj. Csendes nyöszörgés. Hát igen. Most mit is mondjak. Végül eszembe jut: ...

Fülöp nagyon szereti a harcosokat. Főleg a szép ruhájuk imponál neki. Sokszor kel reggel ezekkel a szavakkal: - Anya, ugye a harcosoknak szép ruhája van? Minden alkalommal biztosítom afelől, hogy bizonyára igen, bár én nem rajongok sem a harcért, sem a harcosokért. (Persze, az igazi, durrogós puskától halálra rémül, és menekül minél messzebb. Nyáron Gyulán nyaraltunk, pont akkor, amikor a várjátékok mentek, és bizony a harc kezdetekor azonnal ott kellett hagynunk a terepet. Gyáván megfutamodtunk. Míg a történelmi, kvázi ismeretterjesztő csata véget nem ért, a lehető legtávolabbi ponton ültünk, és mindkét kezemmel a fülét kellett a lehető leghermetikusabban lezárni. A szíve meg úgy vert, mint egy kis riadt madárkáé.) Szóval, minden olyan könyvet szívesen nézeget, amiben több információhoz jut a harcosokról. De a legszívesebben egy kicsike Schleich-katalógust nézeget. Vagy többet. Mert minden évben kicsit más harcosok vannak a katalógusban, ezért aztán több évre visszamenő katalógus...

Van egy ügyes kis ceruzahegyezőnk. Az a fajta kicsi gépecske, aminek a felső részén van egy fiók-szerűen kihúzható, középen lyukas része. Ebbe a lyukba kerül a ceruza, ott egy kis fémfogacska jó erősen megfogja, és már lehet is tekerni a másik oldalon kiálló kis karocskával. Ha nagyon könnyen tekeredik, azt jelenti: a ceruza elég hegyes. Jó kis készülék, a ceruza hegyét szinte sose töri ki, és nagyon gyorsan, szépen, tisztán lehet vele dolgozni, hiszen a forgácsot külön gyűjti egy alsó fiókocskába. Tud még valamit, ami nagyon hasznos: ki lehet akasztani, amíg a ceruzát bele nem teszi az ember. Így elegendő egy kéz ehhez a munkához. Megfogom, kihúzom teljesen, és akkor kiakad. Majd ugyanazzal a kezemmel teszem bele a kiakasztott részbe a ceruzát, és elkezdem tekerni. Ettől a tekeréstől oldódik ki a kiakasztó-funkció, és a hegyező rugója elkezdi visszahúzni a felső, hegyező-fiókot. Remélem, érthető? Egyik reggel, ovi előtt Füli ezt a gépecskét tanulmányozta. Persze, ismeri, ezerszer h...

Egyik reggel iskolába menet szóba került az is, hogy az idei, eddig szokatlanul meleg télen semmi említésre méltó hó nem esett. Erzsi felhozta, hogy jó lenne, ha esetleg imádkoznánk érte. (Hátha a magasabb kapcsolatok számítanak ilyen esetben. Ki tudja?) Boldi rögtön ki is találta a maga hócsalogató, morze-rövidségű imáját: - Ess, hó, ess! (Nekem kellett egy kis idő, amíg leesett... Na persze, nem a hó...)

Fülöp nagyon vonzódik a harcias-férfias dolgokhoz. Pisztolyok, puskák, kardok - ez az élet legérdekesebb szelete számára. Persze, a kis lelke érzékeny ám, ha igazi puskák dördülnek, pánikba esve menekül. Még a petárdák durrogása is félelemmel tölti el. De azért a játékban nagy harcos, mindenkinél nagyobb és főleg: erősebb. Ma megtudtam, hogy hogyan gondolkodik a harci sérülésekről: - Képzeld, anya, a puskákba beletöltik a vért is! - Igazán? - Igen, és a puskával így felszívják. És amikor lőnek, akkor azért van olyan nagy füst, mert a vér keveredik a levegővel.