Ugrás a fő tartalomra

Őszi, beltéri kirándulás


Úgy terveztük, egy-másfél óra tanulás után kimozdulunk, családostul. Nem főzünk, nem takarítunk, hanem programozunk. Mármint családilag, nem számítógépileg.
Mosonmagyaróvárt, a Futura kiállítást céloztuk meg. Ez is egy interaktív kiállítás, amely a természet, a természettudományok csodálatos világát hivatott megmutatni testközelből. A négy szinten a négy őselem oldaláról megközelítve.
Mivel egy régi magtárból hozták létre, hatalmasak a benti terek, mindennek van elegendő helye. Boldi még kissé gyenge a betegeskedés után (és hát az elmúlt napok felhőszakadásai után tocsogósra ázott a természet lágy öle), így erdei kirándulás szóba sem jöhetett családi programként, de ez éppen jó volt. Volt hely, tér a mozgáshoz, volt elég sok érdekes feladat, előadás, játék - minden, ami ahhoz kell, hogy a gyerekek is kellemesen elfáradjanak estére. El is fáradtak. Ahogy a szakadó esőben hazafelé autóztunk, Füli még el is aludt. Boldi a Szózatot biflázta sötétedésig, meg felmondta a Himnuszt és a Husztot. Érdekes volt: a Husztot meghallgatta egy színésztől az interneten, mielőtt megtanulta volna. Így aztán gyönyörűen, értelmesen tagolva mondta. A Himnuszt sajnos nem leste el, így az az érthetőség alsó határán mozgott.
Erzsi a hosszú autóúton egy ideig olvasta az olvasókönyvét, de a negyedikes anyag nem tűnt túl izgalmasnak a számára, ezért abbahagyta. Gondolom, álmai kutyáját színezte magában. Eddig szombatonként kutyanézés volt a program, mert megígértük, hogy kaphat egyet. De ez időigényes dolog, ha az ember jó kutyát szeretne. A sok kiolvasott szakkönyv még nem elég, meg kell ismerkedni a leendő kutyával. Legalábbis ha nem akarunk kiskutyaneveléssel bíbelődni. Én nem akarok, más sem, és idő sincs rá, ezért maradt a Csányi-féle ötlet: fogadjunk be felnőtt kutyát! A kutyák - állítólag - egész sokáig nevelhetőek. Csak éppen nagyon fontos, hogy a gazdival rokonszenvezzen. Ami igaz, az igaz, mi hagyunk időt, hogy a kutya kiválasszon bennünket. Csak Erzsike türelme van fogytán. Mára a kutyák kevésbé rokonszenves oldala jutott neki: egy autópályás megállásnál belelépett a kevésbé rokonszenvesbe. Mikor visszaült az autóba, átható szag robbant szét a levegőben. Szerencsére megoldottuk. Jó, ha van kéznél egy-két törlőkendő, kis víz, üres zacskó.

Amúgy a Futurában volt egy Herman Ottó vándortanösvény is, ami nagyon sok érdekességgel szolgált erről a csodálatos polihisztorról. Persze, ő is olyan polihisztor, mint a legtöbb: a belső elhivatottság tüze éltette, nem törődött vele, ki mit gondol róla, azt tette, amit érdekesnek és hasznosnak ítélt.
Volt egy tesztecske is a gyerekek számára Herman Ottóról. Az első kérdés, hogy mi a polihisztor. Nekem legviccesebb az "aki sokat hisztizik" válasz volt. (Vigyázat! Nem ez a megoldás!)
Mikor elfáradt, és az ölemben pihent, megmutattam Fülinek a képeslapot, amit a nevében írtam az ovis csoportnak. Felolvastam, mit írtam rá. "Jól érzem itt magamat a sok érdekes játék között."
- De én nem érzem jól magam! - vágta rá. Elbizonytalanodtam, no de nem nagyon.
- És a vizipisztollyal irányítható labda tetszett?
- Igen!
- És a biciklivel hajtható kisautó?
- Az is!
- És a többi dolog?
- Miféle többi dolog?
- Hát az irányíthatós labdakezelő robot, meg az óriási orgona, meg a földrengés-játék...
- Igen, az is mind nagyon tetszett, és tudod mit, írd meg nekik azt is, hogy most egy kicsit nem vagyok ott, de még majd visszamegyek, sziasztok, barátok!

Amikor hazaértünk, felébredt, ahogy kiszedtük az autóból. Kicsit nyűgös volt, és hamar lefeküdt aludni. A nagyok még vacsoráztak, neki elég volt az autóban megevett banán és melegszendvics, meg a vizecske. Miközben az ágya szélén ültem, simogattam, megkérdeztem: hogyan imádkozzunk? A szokásos Én Istenemmel, vagy inkább a saját szavaimmal.
- Sajátot! - mondta. Ám mielőtt a gondolataimat elsimíthattam volna, már be is hunyta kis szemét, és közvetlen hangon így szólt:
- Köszönöm, Istenem, hogy olyan jaj de jót játszhattam, és köszönöm, mindenható Atyám, hogy megteremtetted ezt a szép világot, amit úgy szeretek. Ámen.

A döbbenettől alig jutottam szóhoz.




Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Az útelágazáson álló fa

Egy halászfaluban élt egyszer egy szegény özvegyasszony egyetlen lányával, Hanakóval. Csak néhány éve költöztek a faluba. Amíg az asszony férje, egy gazdag kereskedő életben volt, a család jólétben és bőségben élt a városban. De nemhiába mondják, hogy terem baj, ha nem vetik is. Egy napon a kereskedő hirtelen megbetegedett, és nemsokára nagy temetést rendeztek neki. Az özvegy egyedül maradt a kislányával, és talán azért, mert nem értett a kereskedéshez, vagy azért, mert balszerencse üldözte őket, az üzlet napról napra rosszabbul ment, a vevők fogytak, az adósságok nőttek. Az özvegy végül nem tehetett egyebet: eladott mindent, amije maradt, kifizette adósságait és elköltözött a városból. A faluban szerényen éltek, és a kis Hanako, alighogy felcseperedett, tőle telhetően segített édesanyjának. Együttérző, jó szívvel áldotta meg a természet, vidám és kedves volt, mindenki, aki megismerte, tüstént megszerette. Özvegy édesanyjának sok örömet szerzett, és amikor az asszony látta, hogy kislán...

Színe és visszája

Olyan érzésem volt pont, mint amikor a nagyi 90. szülinapi ünnepségén voltunk. A gyülekezete szervezte neki, még szeretetvendégség (értsd: egy kis uzsonna) is volt, tortával. A gyülekezeti tagok kitettek magukért. Szép kis beszédek voltak, megemlékezések arról, hogy a nagyi milyen csodálatos példamutató életet élt, mennyi embernek segített, milyen sokszor vigyázott gyerekekre, vasalt, segített rendszeresen a háztartásban, a gyülekezetben. Egyik ámulatból a másikba estünk. Ez egészen biztosan az az ember, akit én ismerek? Akinek gyerekként kifejezetten terhére voltunk? Aki menekült a családból, a háztartási munka végét pedig tényleg csak a legutolsó végszükség esetén fogta meg - nálunk legalábbis. Ezek szerint másutt nem így volt. Külön rákérdeztem a gyülekezeti nagycsaládosoknál: előfordult, de tényleg, hogy a nagyi náluk vasalt? Igen, minden héten legalább egyszer - hangzott hálától elérzékenyülő hangon. Hmm. A gyülekezet ifjúsági zenekara belekezdett egy szép kis énekbe, melyben öreg...

Kölnből haza

Itt ülünk a Bázelba tartó ICE járaton, méghozzá az első osztályon. Pedig nem is akartunk Bázelba utazni, sem vonatozni. Pláne nem az első osztályon. De a jegyünk, amit a Lufthansa biztosított számunkra, olyan helyre szólt, ami először is kisgyermekes fülke, ráadásul a már ott üldögélő kis család extra pénzért befoglalta a fennmaradó két helyet. A fiatal (és alig érthetően pösze) apuka kissé idegesen jött velünk a kalauzt keresni. A kalauz pedig betessékelt minket ide, az első osztályra. (Épp az imént ment el mellettünk egy kávét kínálgató vasutas pincér. Nohát, hogy mik vannak itt az első osztályon!) Hogy a Lufthansa miért foglalkozik vonatjegyekkel? Csak azért, hogy eljutasson minket Kölnből Frankfurtba. Mert a repülőjáratot, amivel este indulnunk kellett volna, eleinte csak tologatták (mármint időben, szóval egyre nagyobb késéseket feltüntetve - bár míg ezt írom, elképzeltem egy repülőt, amit be kell tolni felszállás előtt...), aztán egyszer csak jött az üzenet: törölték a járatot, b...