Ugrás a fő tartalomra

Mesék Fülöppel


Fülöp is nagyon szereti a meséket. Szereti persze, ha képről mesélünk, ilyenkor előnyben részesíti azokat a részleteket, ahol szemmel láthatóan valami gubanc van, például sír az ovis kislány, mert nem sikerült időben eljutnia a vécére, az óvónéni meg vigasztalgatja; vagy mondjuk olyan részt elmeséltet vagy hússzor, ahol egy utas dühödten üti-rúgja a vasúti jegykiadó automatát, egy kisgyerek pedig csodálkozva nézi. No, ezekről mindenféle hosszas helyzetelemzéseket szeret hallgatni.
- De miért? - hangzik a szokott, logikus kérdés.
De szereti a kis komplett meséket is, amiket a zenebölcsiben mesélünk, bábbal, nagyon eldramatizálva.
Ma meglepett, hogy a Vitéz Leventét hallgattuk (Kolompos cédéről, kábé félórás mese), és amikor a sárkányhoz értünk, aki közeledik a vitéz Leventéhez, ám a hős nem tud védekezni, mert a forró tűztől áthevült kardját eldobja, és védtelen marad, Füli felkiáltott:
- Jaj, ez félelmetes!
Ebből látom, hogy már ezt is érti. Óriási.

Nagyon szereti azokat a meséket is, amiket én főzök neki. Ezt azért így mondom, mert úgy néz ki, hogy biztosít nekem alapanyagokat, de rám bízza a történetet. Ha nem elégedett vele teljesen, akkor még további összetevőket rendel bele. Például:
- Most mesélj nekem a munkásemberről (a férfiasság csúcsa nála ez a kategória), a sapkás bácsiról meg a fűrészes emberről.
Majd:
- Farkas is legyen benne! Meg elefánt!
No, tessék valamit ebből kitalálni! De mese legyen ám! Meseszerű fordulatokkal.

Ismeri a meseelemeket is. Egy reggel az ágyamba jött és azt mondta:
- Most én mesélek neked. Egyszer volt - egyszer volt, volt egyszer egy farkas meg egy kismalac. Azt mondja a farkas: (elváltoztatott hangon) Most megeszlek, te kismalac! A kismalac megijedt és elbújt.
Na, itt egy kis szünetet tartott. De most már én lettem kíváncsi:
- És mi lett aztán?
- Hát megette a farkas a kismalacot!
Nem erre számítottam. Ezt ugye nem így szoktuk mesélni... Mondtam is neki:
- Na, akkor ez most egy rossz mese volt! (Ez Erzsi kategóriája minden nem hepiendes mesére.)
Mire ő mélyen a szemembe nézett, majd egy kis hatásszünet után azt mondta:
- Igen. Most egy ROSSZ mesét mondtam neked!
Majd elégedetten elkezdett lapozni egy könyvet.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Az útelágazáson álló fa

Egy halászfaluban élt egyszer egy szegény özvegyasszony egyetlen lányával, Hanakóval. Csak néhány éve költöztek a faluba. Amíg az asszony férje, egy gazdag kereskedő életben volt, a család jólétben és bőségben élt a városban. De nemhiába mondják, hogy terem baj, ha nem vetik is. Egy napon a kereskedő hirtelen megbetegedett, és nemsokára nagy temetést rendeztek neki. Az özvegy egyedül maradt a kislányával, és talán azért, mert nem értett a kereskedéshez, vagy azért, mert balszerencse üldözte őket, az üzlet napról napra rosszabbul ment, a vevők fogytak, az adósságok nőttek. Az özvegy végül nem tehetett egyebet: eladott mindent, amije maradt, kifizette adósságait és elköltözött a városból. A faluban szerényen éltek, és a kis Hanako, alighogy felcseperedett, tőle telhetően segített édesanyjának. Együttérző, jó szívvel áldotta meg a természet, vidám és kedves volt, mindenki, aki megismerte, tüstént megszerette. Özvegy édesanyjának sok örömet szerzett, és amikor az asszony látta, hogy kislán...

Apu - L. papa

Az utolsó Bánk bán is lement ma. Szeretem a művet, még akkor is, ha a rendezésben nem tetszik minden. De soha nem akarom elfelejteni, ahogy az első főpróbahét végén, a premier előtti utolsó próba után a rendező kiültetett minket a nézőtérre, és pár szóban elmondta, miket szeretett volna üzenni a rendezésével. Nekem egy mondata maradt meg, ami a szívembe fúródott, mint hegyes, éles kés: "...azt akartam elmondani, hogy amíg mi a saját fontosnak vélt harcainkat vívjuk, addig a porontyaink magukra maradnak. Szeretném, ha jobban vigyáznánk rájuk." Tudom, hogy már akkor is cipeltem magammal ezt a mondatot. Azóta eltelt pár év, és ma megint eltemettük a darabot (így hívják, ha a szezonban már nem játsszuk többet). A végén lejöttem a színpadról, szépen átöltöztem, szívemben még csengett a beszélgetés a kollégával, aki nem tudta, miért megy a függöny elé Gertrúd kislánya egy kiskosárral, de most már tudja, mert elmondtam neki: ő a későbbi Szent Erzsébet, aki a szegényeknek kenyeret vi...

Színe és visszája

Olyan érzésem volt pont, mint amikor a nagyi 90. szülinapi ünnepségén voltunk. A gyülekezete szervezte neki, még szeretetvendégség (értsd: egy kis uzsonna) is volt, tortával. A gyülekezeti tagok kitettek magukért. Szép kis beszédek voltak, megemlékezések arról, hogy a nagyi milyen csodálatos példamutató életet élt, mennyi embernek segített, milyen sokszor vigyázott gyerekekre, vasalt, segített rendszeresen a háztartásban, a gyülekezetben. Egyik ámulatból a másikba estünk. Ez egészen biztosan az az ember, akit én ismerek? Akinek gyerekként kifejezetten terhére voltunk? Aki menekült a családból, a háztartási munka végét pedig tényleg csak a legutolsó végszükség esetén fogta meg - nálunk legalábbis. Ezek szerint másutt nem így volt. Külön rákérdeztem a gyülekezeti nagycsaládosoknál: előfordult, de tényleg, hogy a nagyi náluk vasalt? Igen, minden héten legalább egyszer - hangzott hálától elérzékenyülő hangon. Hmm. A gyülekezet ifjúsági zenekara belekezdett egy szép kis énekbe, melyben öreg...