Na? Miért?
Olyan jó kis napjaink vannak mostanában.
Fülő egyre többet beszél. Folyamatosan, valami afrikai nyelven. De lehet, hogy olaszul. Mindenesetre nehéz megérteni. Kacagtatóan kedves, ahogy odajön az emberhez, mélyen a szemébe néz, aztán közli vele hosszasan, többszörös körmondatokban a véleményét. El is várja, hogy választ kapjon rá. És nagyon értelmes. Szerintem csodálkozik rajta, hogy mi nem értjük mindig egészen pontosan, mert ő nagyon precízen fogalmazza meg a maga kis észrevételeit. Azért, persze, igyekszünk. Meg hát egyre több dologhoz hasonlít a kis hablaty, amivel megörvendeztet bennünket. Például a labdát, a gyertyát, a tárcát teljesen felismerhetően tudja mondani. A tornaórán odaáll Anna néni elé, kinyújtja a kis karját, és ellentmondást nem tűrő hangon közli vele: Dlabba!
Most már stabilan jár, néha egész gyors tipegéssel. Azt hiszem,lekörözi a mamát evvel a tudományával. És tud tapsolni: nem csak az általános tapsikolóst, hanem a taps-comb-taps-comb váltósat is. Egyedül! Sok mondókát felismer, játssza, mutogatja. Forog maga körül, és nevet. Vicces dolog megszédülni, nem?
Tizenegy foga van, és olyan hosszú haja, hogy muszáj volt vágni belőle négy tincsecskét. Mert különben lánynak nézik az elvetemült nénik. Igazság szerint abban reménykedtem, hogy ha már nem barna a szeme, mint Boldié volt, talán a haja majdcsak begöndörödik! Hát göndörödött, de inkább csak gondolatban. Meg esőben. De sapka alatt lelapult.
Tegnap este megnéztünk egy nagyon gyengécske kis amerikai filmet, amit a gyerekek választottak: Varázslók volt talán a címe. Nagyon sok érzelgős jelenet volt benne, úgyhogy a végén az a meglepetés ért, hogy Fülöp egészen közel hajolt hozzám, és egy cuppanós puszit nyomott az arcomra. Teljesen megdöbbentem: Fülöp, te tudsz puszit adni? Erre nevetett, és adott még egyet. Hát ilyen kis majom ez a baba. Mindent utánoz. És rettentően élvezi, ha megdicsérjük a legújabb tudományát!
Most már tizenegy fogacskával büszkélkedik, de a fogzás még nagyon erősen tart. Ezt bizonyítja a rengeteg átázott pulcsikája is...
És ami igazi meglepetés: ez a baba mindent ért, és mindent szívesen meg is csinál. Bárcsak így maradna később is!
Erzsi egészen megugrott. Huszas körben tud összeadni. Olvasni tanul - szigorúan magától. És írni a nagybetűket. A szolmizálással is nagyon töri magát, mert hát Boldi is egészen jó már, akkor ő sem maradhat el! Akkora már, hogy csak nézek. És persze erős, mint a sörecet. Az akarata is. A hisztijei is. De a szíve is nagy. Mostanában kaptak új bútorsort a gyerekszobába. Ezt leírni olyan semmiség. De micsoda csoda volt nekünk! Hetek óta töprengünk, hogy Erzsinek honnan kerítsünk íróasztalt, lehetőleg nagyon jót, de mégis olcsón. Mert most már szerintünk elodázhatatlan volt a kérdés. Gyönyörűen rajzol, írogat, kivág, megragaszt, egyszóval: kell neki egy munkaterület. Addig nézegettük a katalógusokat, hogy végül nem vettünk semmit. Mert milyen jó lenne hozzá egy polc is, de hát akkor még többe fog majd kerülni! Így aztán nem vettünk. Egyik szombat este Gergő nem bírta tovább: megbolondulok ettől a rendetlenségtől. Nincs helye itt semminek. Tessék, már meg is bolondultam!
Vasárnap pedig Tibor egyik nagylánya, Zsuzsi penderült elénk azzal, hogy nem bántódunk-e meg, ha nekünk kínálja fel először a gyerekszobájukból megmaradt bútorsorát, ami két teljes garnitúra: íróasztal, polcosszekrény, kisszekrény. Nem bántódtunk meg, sőt, gyorsan elfurikáztunk érte. És este már meg is volt, összeállítva, beszerelve, részben üzembe helyezve. Mintha csak a szobába találták volna ki.
Olyan jó kis napjaink vannak mostanában.
Fülő egyre többet beszél. Folyamatosan, valami afrikai nyelven. De lehet, hogy olaszul. Mindenesetre nehéz megérteni. Kacagtatóan kedves, ahogy odajön az emberhez, mélyen a szemébe néz, aztán közli vele hosszasan, többszörös körmondatokban a véleményét. El is várja, hogy választ kapjon rá. És nagyon értelmes. Szerintem csodálkozik rajta, hogy mi nem értjük mindig egészen pontosan, mert ő nagyon precízen fogalmazza meg a maga kis észrevételeit. Azért, persze, igyekszünk. Meg hát egyre több dologhoz hasonlít a kis hablaty, amivel megörvendeztet bennünket. Például a labdát, a gyertyát, a tárcát teljesen felismerhetően tudja mondani. A tornaórán odaáll Anna néni elé, kinyújtja a kis karját, és ellentmondást nem tűrő hangon közli vele: Dlabba!
Most már stabilan jár, néha egész gyors tipegéssel. Azt hiszem,lekörözi a mamát evvel a tudományával. És tud tapsolni: nem csak az általános tapsikolóst, hanem a taps-comb-taps-comb váltósat is. Egyedül! Sok mondókát felismer, játssza, mutogatja. Forog maga körül, és nevet. Vicces dolog megszédülni, nem?
Tizenegy foga van, és olyan hosszú haja, hogy muszáj volt vágni belőle négy tincsecskét. Mert különben lánynak nézik az elvetemült nénik. Igazság szerint abban reménykedtem, hogy ha már nem barna a szeme, mint Boldié volt, talán a haja majdcsak begöndörödik! Hát göndörödött, de inkább csak gondolatban. Meg esőben. De sapka alatt lelapult.
Tegnap este megnéztünk egy nagyon gyengécske kis amerikai filmet, amit a gyerekek választottak: Varázslók volt talán a címe. Nagyon sok érzelgős jelenet volt benne, úgyhogy a végén az a meglepetés ért, hogy Fülöp egészen közel hajolt hozzám, és egy cuppanós puszit nyomott az arcomra. Teljesen megdöbbentem: Fülöp, te tudsz puszit adni? Erre nevetett, és adott még egyet. Hát ilyen kis majom ez a baba. Mindent utánoz. És rettentően élvezi, ha megdicsérjük a legújabb tudományát!
Most már tizenegy fogacskával büszkélkedik, de a fogzás még nagyon erősen tart. Ezt bizonyítja a rengeteg átázott pulcsikája is...
És ami igazi meglepetés: ez a baba mindent ért, és mindent szívesen meg is csinál. Bárcsak így maradna később is!
Erzsi egészen megugrott. Huszas körben tud összeadni. Olvasni tanul - szigorúan magától. És írni a nagybetűket. A szolmizálással is nagyon töri magát, mert hát Boldi is egészen jó már, akkor ő sem maradhat el! Akkora már, hogy csak nézek. És persze erős, mint a sörecet. Az akarata is. A hisztijei is. De a szíve is nagy. Mostanában kaptak új bútorsort a gyerekszobába. Ezt leírni olyan semmiség. De micsoda csoda volt nekünk! Hetek óta töprengünk, hogy Erzsinek honnan kerítsünk íróasztalt, lehetőleg nagyon jót, de mégis olcsón. Mert most már szerintünk elodázhatatlan volt a kérdés. Gyönyörűen rajzol, írogat, kivág, megragaszt, egyszóval: kell neki egy munkaterület. Addig nézegettük a katalógusokat, hogy végül nem vettünk semmit. Mert milyen jó lenne hozzá egy polc is, de hát akkor még többe fog majd kerülni! Így aztán nem vettünk. Egyik szombat este Gergő nem bírta tovább: megbolondulok ettől a rendetlenségtől. Nincs helye itt semminek. Tessék, már meg is bolondultam!
Vasárnap pedig Tibor egyik nagylánya, Zsuzsi penderült elénk azzal, hogy nem bántódunk-e meg, ha nekünk kínálja fel először a gyerekszobájukból megmaradt bútorsorát, ami két teljes garnitúra: íróasztal, polcosszekrény, kisszekrény. Nem bántódtunk meg, sőt, gyorsan elfurikáztunk érte. És este már meg is volt, összeállítva, beszerelve, részben üzembe helyezve. Mintha csak a szobába találták volna ki.
Ez tenyleg igy van!!
VálaszTörléseljenek a kismanok!!!