tenger-cseppek

Beszélgettem Papával. Hogy milyen nehéz ebben az életkorban. Megtalálni azt, hogy mi is az élet értelme. És azt mondta, hogy igen, ez azért különösen nehéz, mert az ember legfőbb gondja kamaszként az, hogy kicsoda ő. Ráadásul még csak nem is tudja, hogy ez a fő baja!  (Fülöp)

Igazi Karácsony akkor van, amikor Gyermek születik. Akit leküld az Ég. Nekem megadatott ez egyszer. Nem volt karácsonyfa, sem csomagok alatta, ünnepi lakomám a szülészeti osztályon egy tál tejbegríz volt. Mégis, a legigazabb karácsony volt. Nem sírt fel, mert később sem volt sírós. Azért csak elvették és üvegdobozba zárták, meleg, oxigéndús levegőbe. Először lettem anya aznap. Nem tudtam, nem tudhattam még, amit most már tudok, de érezni akkor is erősen éreztem. Jobb lett volna, ha nálam hagyják - a többinél így történt. Az Ószövetség szerint az első gyereknek dupla örökség jár. Most már értem, érteni vélem, miért: rajtuk kísérletezi, gyakorolja ki a szülőség mesterségét apja és anyja.  Sok hibát elkövettem, sokat mulasztottam. Ezekkel együtt a lelkemet is odatettem, az időmet, erőmet, tudásomat, minden gondolatomat, képeztem magamat, hogy azokat a sebeket, amiket én kaptam, ne adjam tovább. Hát csak részlegesen sikerült. Bele kell törődjek: tökéletlenségeimet semmi módon nem tudom...

Itt ülünk a Bázelba tartó ICE járaton, méghozzá az első osztályon. Pedig nem is akartunk Bázelba utazni, sem vonatozni. Pláne nem az első osztályon. De a jegyünk, amit a Lufthansa biztosított számunkra, olyan helyre szólt, ami először is kisgyermekes fülke, ráadásul a már ott üldögélő kis család extra pénzért befoglalta a fennmaradó két helyet. A fiatal (és alig érthetően pösze) apuka kissé idegesen jött velünk a kalauzt keresni. A kalauz pedig betessékelt minket ide, az első osztályra. (Épp az imént ment el mellettünk egy kávét kínálgató vasutas pincér. Nohát, hogy mik vannak itt az első osztályon!) Hogy a Lufthansa miért foglalkozik vonatjegyekkel? Csak azért, hogy eljutasson minket Kölnből Frankfurtba. Mert a repülőjáratot, amivel este indulnunk kellett volna, eleinte csak tologatták (mármint időben, szóval egyre nagyobb késéseket feltüntetve - bár míg ezt írom, elképzeltem egy repülőt, amit be kell tolni felszállás előtt...), aztán egyszer csak jött az üzenet: törölték a járatot, b...

Várakozás. Most éppen Fülöpre. Visszaszaladt a szurdokban a szálláshelyre. Ott maradt a barcás sapkája. Sajnos nem tudtam a szállást felhívni. Mindenesetre írtam nekik ímélt. Reménykedem. A vonathoz így majd igencsak fürgén kell szednem a lábamat, remélem, menni fog. Amúgy egy szép kis kirándulás volt, az én jelenlegi erőnlétem bőven elegendő volt rá. Ausztriai szurdokjáró túra - ez volt most az anyás program Fülöpnek. Meg egy Fülöpös program nekem. Jólesett, jólesik. Csak most ez a várakozás... Ez nem esik jól. Negyven percet jöttünk lefelé. Most van egy óránk a vonatig. Még húsz perc az út oda... Én meg nem vagyok egy futó, maximum jól kilépni - ez a legtöbb, ami tőlem telik. A szurdok szép. Fülöp most újra járja - ma reggel összesen háromszor. Mikor először jöttünk le, a jól bevált, Fülöpre oly jellemző módon persze a patakban jött. Johannesbachklamm - Jánospataka-szurdok. Merthogy ez a kis patak vájta ki ezt a néhol egészen szűk kis völgyet. A patakban elég sok a kisebb-nagyobb kő,...

Olyan érzésem volt pont, mint amikor a nagyi 90. szülinapi ünnepségén voltunk. A gyülekezete szervezte neki, még szeretetvendégség (értsd: egy kis uzsonna) is volt, tortával. A gyülekezeti tagok kitettek magukért. Szép kis beszédek voltak, megemlékezések arról, hogy a nagyi milyen csodálatos példamutató életet élt, mennyi embernek segített, milyen sokszor vigyázott gyerekekre, vasalt, segített rendszeresen a háztartásban, a gyülekezetben. Egyik ámulatból a másikba estünk. Ez egészen biztosan az az ember, akit én ismerek? Akinek gyerekként kifejezetten terhére voltunk? Aki menekült a családból, a háztartási munka végét pedig tényleg csak a legutolsó végszükség esetén fogta meg - nálunk legalábbis. Ezek szerint másutt nem így volt. Külön rákérdeztem a gyülekezeti nagycsaládosoknál: előfordult, de tényleg, hogy a nagyi náluk vasalt? Igen, minden héten legalább egyszer - hangzott hálától elérzékenyülő hangon. Hmm. A gyülekezet ifjúsági zenekara belekezdett egy szép kis énekbe, melyben öreg...

- Ha szomorú vagy, vagy csak fáradt, vagy egyszerűen erőt szeretnél meríteni, valami igazi ős-erőt, menj, és ölelj meg egy fát! Érezni fogod, ahogy a fa is visszaölel téged, és feltölt energiával! - tanácsolta egyszer egy nagyon bölcs apáca barátnőm. Be is tartom a tanácsát. Bár ami azt illet, nem minden fa hagyja megölelni magát. Van, amelyiket nem is kívánja az ember ölelgetni. Vagy azért, mert túlságosan alacsonyról indulnak az ágai, és egyszerűen nem lehet a törzséhez hozzáférni. Vagy azért, mert arasznyi hosszúságú, erős tüskékkel veszi körül magát. Vagy azért, mert annyira mézgásak, hogy szinte lehelik maguk körül: vigyázat, ragacsos vagyok! Sokat tűnődöm azon, hogy mennyire fontosak számomra a fák. Olyan emberiek. Olyanok nekem, mint óvó lelkek körülöttünk. Mindig készen állnak, mindig adnak, cserében nem várnak semmit. Vagy nem sokat. Nagyon szeretem a diófákat. A többségüknek méltóságteljes, gömbölyű koronája, szép, sima, könnyen megmászható törzse van. Szinte hívogat: na, ...