tenger-cseppek

Nagyon élvezzük, hogy most már Fülő is beszél. (Már tizennégy foggal virít!) A kezdeti egyszerűbb baba, anya, apa, Ezsi, Bógyi után bonyolultabb dolgokkal is próbálkozik: pityanbom! - mondja a pillangóra, vilyembom - a villamosra. A lapát batya lett, de ugyanez néha babakocsit is jelent. Emlékszem, milyen kedves volt a nagyoknál is, mikor már beszélő babácskák lettek, ahogy valahonnan ki akartak kerülni. Kiszállok! - kiabálták. Ez Boldinál Kiszállka! volt, Erzsinél: Kikákoty! Fülöp azt kiabálja: Kikáci!

Tegnap este a szokásos rövid kis esti imát mondtuk a gyerekekkel. Utána valahogy olyan lelkiállapotban voltam, hogy néhány mondatos köszönőimádságot is mondtam. Hálát adtam azért a sokmindenért, amiben részünk lehetett (gazdag napunk volt), és megköszöntem még pár dolgot, amit természetesnek veszünk, pedig nem az. Ahogy a mondandóm végére értem, váratlanul a szokásos ámen helyett Erzsi kenetteljes hangon ráfelelt: -Isten áldja meg az igét! (Ugye, a templomban hétről hétre hallja, hogy a Biblia felolvasása után a lelkész valami hasonlót mond: áldja meg Isten az Ige hallgatását, szívünkbe fogadását...)

Na? Miért? Olyan jó kis napjaink vannak mostanában. Fülő egyre többet beszél. Folyamatosan, valami afrikai nyelven. De lehet, hogy olaszul. Mindenesetre nehéz megérteni. Kacagtatóan kedves, ahogy odajön az emberhez, mélyen a szemébe néz, aztán közli vele hosszasan, többszörös körmondatokban a véleményét. El is várja, hogy választ kapjon rá. És nagyon értelmes. Szerintem csodálkozik rajta, hogy mi nem értjük mindig egészen pontosan, mert ő nagyon precízen fogalmazza meg a maga kis észrevételeit. Azért, persze, igyekszünk. Meg hát egyre több dologhoz hasonlít a kis hablaty, amivel megörvendeztet bennünket. Például a labdát, a gyertyát, a tárcát teljesen felismerhetően tudja mondani. A tornaórán odaáll Anna néni elé, kinyújtja a kis karját, és ellentmondást nem tűrő hangon közli vele: Dlabba! Most már stabilan jár, néha egész gyors tipegéssel. Azt hiszem,lekörözi a mamát evvel a tudományával. És tud tapsolni: nem csak az általános tapsikolóst, hanem a taps-comb-taps-comb váltósat is. E...

Füli járásáról eszembe jutott, hogy Boldi is úgy indult el, hogy már tudta, hogy meg tudja csinálni. Mindennel így van, a mai napig. Mikor levetette a pótkereket a bringáról három és fél évesen, akkor is az volt, hogy ő már biztos volt magában. És amikor legurult a szánkódombról a bringával - ez mostanában történt - és mi aggódtunk, hogy fának megy, vagy gödörbe, de ő akkor már tudta, hogy menni fog. És meg is csinálta. Erzsi sokkal vakmerőbb, ő úgy is belevág bármibe, ha fogalma sincs, hogy képes-e rá... Erzsivel egyébként már nagyon készülünk az iskolára. Szerencsésebb helyzetben van, mint Boldi. A bátyján teszteltünk két iskolamodellt, így neki már a könnyebb jut. Aztán ő minden nap láthatja, milyen az iskolások élete. És nem utolsósorban: egészen más a természete. Nem győzök csodálkozni rajta, hogy mennyire különböző természetűek. Erzsi jobban fogja bírni az iskola monotóniáját és egyéb kötöttségeit. Igaz, ebben a suliban nem is olyan kibírhatatlan az élet. Sőt.

Ahogy a testvérei, Fülöp is megvárta a tizenharmadik hónapot, hogy elinduljon. No, még nem szalad, de az első önálló, saját elhatározásból elkövetett lépések ideje bizony elérkezett. 24-én este történt. A hűtőszekrény mellett állt. Ehhez tudni kell, hogy mostanában egyre többet járt két lábon. Észrevehetően kellemetlenül tudja érzi magát, hogy már mindenki tud két lábon járni, csak ő nem. Persze, eddig legszívesebben vezetgetve haladt. (Aki próbálta, tudja, hogy ez milyen derékgyilkos dolog - a felnőttnek. Mindkét apró kezével a felnőtt egy-egy ujjába kapaszkodik. Ehhez persze a felnőttnek kissé előre kell dőlni, mert nem lehet a kis karokat túl magasra tartani. Így, ilyen görbe pózban, derékben előrehajolva kell haladni, és persze aprózó léptekkel, enyhe terpeszben, nehogy a kis lábakra rá találjon lépni az ember.) Gergő volt a fő áldozat: már hetek óta naponta több órát sétálgattak. Nagyon vicces, mert Fülő ugyan még nem jár egyedül, de focizni már szeret! Minden labdaféleséget l...

Igen, egy év. Azóta Fülöpnek nyolc kis fogacska világít a szájában. Azóta már mindenfélét beszél - csak még mi nem értjük. Azóta még nem tanult ám meg önállóan járni, de lépeget, és kéri a kezünket: segítsetek, mert én is két lábon akarok járni, mint az EMBEREK! Ha pedig segítünk neki, jártatjuk, akkor nagyon boldog arccal irányít arra, amerre ő szeretné. Micsoda hatalom ez: a világ legnagyobb, legfontosabb embereit az irányítása alá vonni! (Végtére is az ő szempontjából azok vagyunk...) És ha történetesen labda kerül csepp lábai elé, akkor boldogan rugdosni kezdi. Mondta is Gergő: fantasztikus, hogy ez a kicsi fiú még járni sem tud, de már focizik!

Szerencsére a legtöbb embernek ez kínaiul van. Tulajdonképpen ez egy olyan érték, amit a cukorbetegek véréből mérnek. Egy kis hemoglobin-féleség, aminek az értéke attól függ, hogy az elmúlt kb. három hónapban milyen vércukorértékei voltak az embernek. A cukorbetegeknél 6,5 lenne az ideális, ennél kicsivel magasabb is elmegy, de azért 7 fölött elég csúnya. Azt jelenti, hogy sokat van tíz fölött az ember cukra. Márpedig a nyolc lenne a maximálisan elfogadható. Ebből tehát világos, hogy a címben szereplő érték elfogadhatatlanul magas. Márpedig ez lett Boldi legutóbbi értéke. Nyomasztó. Nyomasztó, hogy ezt az állandó, folyamatos döntéskényszert nem tudom-tudjuk mindig jól kezelni. Nyomasztó, hogy a gondosan kisakkozott szénhidrát-inzulin arány nem mindig működik jól. Sőt...! Nyomasztó, hogy nem tudom kiszámolni, melyik faktor fog most erősebben hatni: a mozgás, a jókedv, a hasmenés, a melegfront - amelyek lefelé viszik a cukrát, vagy a stressz, az izgalom, a láz, a hidegfront - ami pedig f...