tenger-cseppek

Fent vagyok a körtefa lombjában. Hozzásimulok a fa törzséhez. Érzem a rücskös kéreg durvaságát. Igen, ezért van rajtam hosszúujjú póló meg hosszú nadrág, bár a nap süt erősen. Igaz, néha kósza szél borzolja a leveleket, de amint eláll, érzem, hogy a meleg még szinte nyári. A nap fénye valami varázslatos, ahogy átsüt a körte levelein. Csak kora ősszel van ez a szép, tiszta, erős, illatos napfény. Semmi mással össze nem téveszthető, asszonyosan dús, magabiztos, gazdag fény. Bár vakít, nem bánom. Arcomat a sugaraknak adom pár percig, és élvezem a gazdagságot. Fent vagyok vagy öt méter magasan. Nem is értem, mi történt velem, hogy fel mertem mászni nyolc év után végre a fára. Mindig létráról szoktam szedni a körtét, már amit nem érek el. A nagyja persze a földről valóban elérhetetlen, hiszen ezek az öreg, girbegurba fák még így is magasak, hogy Gergő pár éve megcsonkolta a tetejüket. Nem lehetett már permetezni, és csak tönkrement a tetején termő gyümölcs. Így viszont pont akkora, hogy...

Valahogy annyira békés ez az egész. Sikerült a gyerekekkel a nagy, pihentető, feltöltő nyár után az évet kivételesen jól kezdenünk. Elseje kedden köszöntött ránk. A legtöbb anyához hasonlóan arra próbáltam a nyár utolján rávenni a gyerkőcöket, hogy keljenek korábban a megszokott nyolc-kilenc óránál. Eleve kudarcra ítélt próbálkozásaim persze nem jöttek be, mert ugyan felkeltettem én őket, de ők kicseleztek - visszaaludtak. Ha Boldinak nem kéne legalább nagyjából időben ennie, biztos vagyok benne, hogy délig nem dugta volna ki az orrát a konyhába. De hétfőn csodálatos ötlettől vezérelve erősen rájuk parancsoltam: most aztán nincs kecmec, irány a reggeli úszás! Össze kell szedni persze előbb magamat is, majd őket is, mert most magunkra vagyunk utalva, apa elutazott Olaszországba. Fanyalgás.1: miért kell felkelni, nem elég iskolaidőben? Fanyalgás.2: semmi kedvem úszni menni. Fanyalgás.3: de mennyit kell majd úszni? Fanyalgás.4: jaj neee, ide jöttünk? Azt hittem, az uszodába! Semm...