tenger-cseppek

Tegnap délután Gergő gyakorolt egy kicsit Boldival. Most nagyon belehúztunk, hisz mindjárt itt a vizsga. Ami azt illeti, egyre jobban megy a játék a kis lurkónak. Igen szépen játszik, muzikálisan, most már a kéztartás is elfogadható. És ami fontos: minden darab egyben van, fejben van, ujjban van. De azért nem szabad ilyenkor egy napot sem kihagyni, mert az nagyon meghallatszik aztán a kritikus pillanatban. Ám a jó gyakorláshoz elengedhetetlen a megfelelő koncentráció, és mi tagadás, elég nehéz ezt elérni úgy, hogy egy két és fél éves csimota mászkál az ember keze alatt, időnként "odatuffol" egyet (bármiből lehet pisztoly...), és elég vicceseket mond. Ezért aztán papa ilyenkor fogja magát és átmasírozik hozzánk Fülöpöstül, míg Boldi odaát az ő régi hangszerükön gyakorol. (Még özönvíz előtti darab, de bírja a kiképzést. Kis Sting zongora, és igaz, hogy a mamáék lakásának csaknem a negyedét elfoglalja, de hát ereklyeként tiszteljük-szeretjük.) Tegnap is így történt. Fülöp aztán...

Fülöp is nagyon szereti a meséket. Szereti persze, ha képről mesélünk, ilyenkor előnyben részesíti azokat a részleteket, ahol szemmel láthatóan valami gubanc van, például sír az ovis kislány, mert nem sikerült időben eljutnia a vécére, az óvónéni meg vigasztalgatja; vagy mondjuk olyan részt elmeséltet vagy hússzor, ahol egy utas dühödten üti-rúgja a vasúti jegykiadó automatát, egy kisgyerek pedig csodálkozva nézi. No, ezekről mindenféle hosszas helyzetelemzéseket szeret hallgatni. - De miért? - hangzik a szokott, logikus kérdés. De szereti a kis komplett meséket is, amiket a zenebölcsiben mesélünk, bábbal, nagyon eldramatizálva. Ma meglepett, hogy a Vitéz Leventét hallgattuk (Kolompos cédéről, kábé félórás mese), és amikor a sárkányhoz értünk, aki közeledik a vitéz Leventéhez, ám a hős nem tud védekezni, mert a forró tűztől áthevült kardját eldobja, és védtelen marad, Füli felkiáltott: - Jaj, ez félelmetes! Ebből látom, hogy már ezt is érti. Óriási. Nagyon szereti azokat a mesé...