tenger-cseppek

Erzsi nem szeret úgy beszélni, hogy nem teljesen figyelek rá. Tulajdonképpen igaza van. Csak sajnos ezt nem mindig tudom megvalósítani. Múltkor, egy közös vacsorázásnál keresztül-kasul beszélgettünk az asztal fölött, mindenféle dínókról, gőzhajtásos tutajokról, állatokról, rendetlenkedő osztálytársakról. Elsősorban Boldi mesélt. Őt a legkevésbé sem zavarja, ha párhuzamosan kell beszélgetnie. Erzsi egy ideig jelentkezett(!), aztán majdhogynem sírva fakadt. Mert persze nem kapcsoltunk azonnal, és tovább hagytuk csevegni Boldit, mint az jogos – legalábbis Erzsi szerint. Amikor végre megkapta a hőn áhított figyelmet, feltette a nagy kérdést: - Mondd, kik veszekednek többet: akik ismerik egymást, vagy akik nem ismerik? (Mit válaszoltál volna?)

A teraszunk anyaga nagyon gyönge. Minduntalan leesnek a járólapok. Meglazulnak, összetörnek, elcsúsznak. Nem segít ezen az újrarakás sem. Talán azért nem, mert aki építette, nemigen tartotta fontosnak a minőséget, ami volt – azt használta. Így például a terasz alapjának jelentős része hungarocell (bár ma már nem így hívják). Jövőre kicseréljük – ígérjük minden évben magunknak. De aztán valahogy mégsem került rá mindeddig sor. Mindig volt valami fontosabb és halaszthatatlanabb. Így a terasz maradt úgy, ahogy örököltük. De megbecsült része a portánknak: minden évben tavasztól őszig hatalmas virágoskertté növi ki magát. Tavasszal, a fagyosszentek után felsétálnak a pincéből a muskátlik, viaszvirágok, könnyezőpálmák, broméliák, kaktuszok, spárgák, mindenféle futó- és állónövények, és főleg: a leanderek. Nem is tudom, hogy férnek el odalent abban a csöpp kis helységben. Egy biztos: kell nekik mindig egy kis idő, amíg összeszedik magukat. De utána…! Habzik a terasz a sok virágtól. A leande...