tenger-cseppek

Akkor Fülöp elkezdett harákolni, köhécselni, majd piciket bukni. Nincs ebben semmi különös, ha ez az elejétől van. De egyre erősödött, pár nap alatt sugárhányássá fejlődve. Nem bírtam tovább, bevittük az éjszakai ügyeletre. Ott megerősítették a gyanút: gyomorkapuszűkület. Előkészítés után műtét. Megnyugodtam, és elszorult a szívem. Fülöp négyhetes volt ekkor. Nagyon mást tapasztaltam a Heim Pál kórházban, mint a szülészeten. Nagy szerencsénk volt, hogy egy barátságos, fiatal orvos műtötte (Mikóczi Márió), mert ő legalább emberszámba vett. Minden kérdésemre részletesen válaszolt, és egyáltalán nem éreztette velem, hogy ő bármivel is magasabb rangú lenne, mint én. Ez nagyon jólesett. A kórház sajnos szoptatásellenes, legalábbis a gyakorlatban. Amikor megállapították Fülöp baját, egyúttal le kellett állítani a táplálását is, hiszen gyomorműtétről volt szó. Ez eddig rendben van, és teljesen érthető. És bár emiatt nem szoptatós anyaként voltam felvéve, és így fizetnem kellett, de legalább o...

Az utolsó héten már nagyon sokat aggódtam. Túl voltam a terminuson, én, aki a 38. héten „szoktam” szülni! De a doktornő nem csodálkozott ezen: ahány szülés, annyiféle. Egyébként is, a többi terhességemet nem ő gondozta. (Utólag mondhatom: sajnos.) Az utolsó vizsgálatra a negyvenedik hét hatodik napján mentem el. - Meddig szoktak várni?- kérdeztem a doktornőt. - A negyvenegyedik héten már indítanak, sajnos – volt a válasz. Nincs már egy napom sem hátra –gondoltam megnyugodva, ám ekkor egy másfajta nyugtalanság férkőzött a szívembe: mi lesz, ha indítják? És hogyan? Itt az a szokás, hogy méhszájtágítás után burkot repesztenek. A méhszáj tágasságával nem volt gond, de repesztésről hallani sem akartam. Jó, akkor csak egy kicsi tágítás, ami voltaképpen nem is tágítás, csak a magzatburok leválasztása a méhszájról – ez volt a döntés. Jó volt-e vagy nem, azt nem tudom, de olyan fájdalmas volt, hogy a vizsgálóasztalról is nehezen tudtam leszállni, elindulni meg pláne nem maradt erőm. Ezért aztán...