Harangoznak. Épp a delet ütik el. Megjött a HÉV. Hány harangszó húz ütemvonalat életem partitúrájába! Végiglapozni hosszú lenne. Így hát csak pörgetem a lapokat, szinte érzem ujjhegyeimen a bizsergető zsibbadást, amint a lapok éles széle puhán lehullik. És ki-kivillan egy-két ütem, egy rövid, vidám scherzo , egy hosszú, bölcs és komoly largo ma non troppo , egy-egy tánctétel, vagy éppen balul sikerült recitativo . Intermezzo -k sokasága lep meg, fájdalmas és szép románc , szívettépő requiem és ártatlan, csilingelő gyermekdalok. Össze-vissza kavarog az egész, néha az az érzésem, nem jó sorrendben vannak összefűzve a lapok. Pedig de. Csak mindig utólag nyer értelmet. Ahogy egy óriási general pausa csendjében a lélekben valahogy egymásra torlódik minden megelőző hang. Harangoznak. Szabadnapos vagyok, aludni akartam, de fiacskám rámírt: fogytán az inzulin, ha esetleg valaki lenne olyan kedves... Hát vagyok. Megyek. Persze, bosszankodhatnék, hogy miért ilyenkor, miért nem korábba...
Gondolatok és gondolat-töredékek családunk életéből.