Tegnapelőtt este elalvás előtt Füli felsóhajtott: - Jaj, most olyan lánynak érzem magamat! - Ezt hogy érted? - kérdeztem tőle. - Hát a simogatás miatt. Merthogy aznap este is - szokás szerint - simogattam Fülit.Ezt a szertartást amúgy rendszeresen igényli, ha valamiért kimarad, könyörög, hogy jöjjek. - De kisfiam, hiszen te magad is szereted, ha simogatlak, nem? - De akkor is olyan lányos - hangzott a mélabús válasz. Elgondolkodtam. Tény, hogy Hamarok nem simogatnak. Bár ezt a tényt én nem tudom normálisnak tekinteni. De neki ez a férfi-norma... Ez a férfi norma??? Akkor nagyon rosszul van. Lázasan töröm a fejemet, mit tegyek, hogy számára is elfogadhatóvá tegyem azt, ami amúgy a világ legtermészetesebb dolga. Hogy az emberek megérintik egymást, és ez a szeretet általános, nem csak nők számára használható jele. - Tudod, Fülöp, a férfiak is szoktak simogatni, és ők is szeretik, ha simogatják őket. Sóhaj. Csendes nyöszörgés. Hát igen. Most mit is mondjak. Végül eszembe jut: ...
Gondolatok és gondolat-töredékek családunk életéből.