tenger-cseppek

Boldit megnézte egy pszichológus. Izgult előtte, nem tudta, milyen elvárásoknak kell megfelelni, egyáltalán, milyen is lesz majd. Aztán nagyon jól érezte bent magát. (Tudnak valamit ezek a pszichológusok...) Amikor kijött, nagyon felszabadult volt. Nem akartam kérdezni semmiről, magától kezdte mondani: -Nagyon jó volt! Rengeteget kellett rajzolni. Lerajzoltatta velem a családomat. Utána azt mondta, hogy képzeljem el, hogy egy boszorkány mindenkit állattá varázsolna, és így is rajzoljak le megint mindenkit. Tudod, anya, mit rajzoltam? -??? -Apa medve lett, te egy nyuszika, Fülöp róka, én kisbárány, Erzsi pedig mókuska... Hááááát.... Kell-e várjak magyarázatot?

Egy Teljesen Átlagos Hétköznapon reggel háromnegyed hat körül riadtan ugrok ki az ágyból. Nem, nem szól az óra, sem a telefon, csak valami belső kis gépezet jelzi, hogy most már ideje elindítani a napot, ha minden bele akar férni. Így hát megadom magamat, felkelek. Megkeresem a ruháimat. A gyerekszobában van a gardrób. Ez azt jelenti, hogy nagyon halkan kell nagyon sötétben tapogatóznom, ügyelve arra, hogy az úton alattomosan elhelyezkedő legókat, lovakat, pisztolyokat és egyéb ártalmatlannak tűnő tereptárgyakat különösebb baleset nélkül ki tudjam kerülni. Ilyenkor nem számít a ruha színe, örülök, ha elég hosszú a nadrág, és az évszak kívánalmainak megfelel. Óvatosan  végiggyönyörködöm a gyerekek ellazult, kisimult kis arcán, ellenállok a vágynak, hogy megsimogassam őket (mert akkor aztán vége az ő pihenésüknek is), és kisurranok a fürdőbe. Gyors, barátságos pillantás a tükörből visszasandító, rendezetlen frizurájú hölgynek (jaj, tegnap elfelejtettem hajat mosni!), majd gyors mo...