Végre egy szép nyári nap: nem fulladoztunk, bár meleg volt, nagyon meleg, de egy kis szellő is simogatott, és ráadásul a reggeli eső frissen tartotta még délután is a világot. A késői ebéd után nekiindultunk. Erzsike legutóbb kinézett egy párnát, ami finom puha, kék mintás, és hosszúkás alakú. -Mindig pont ilyent szerettem volna - áradozott, amikor a párnáról beszélt. Már naponta többször is megkérdezte, mikor is megyünk vissza, hogy megvegyük. Mert amikor legutóbb arrafelé jártunk, bizony nem vettük meg, bár szerettük volna. Mert amíg fent voltunk, úgy gondoltam, ráér lent is kiválasztani. Ám lent - furamód - nem volt egy darab sem a csodaszép, pihe-puha párnából. -Menjünk vissza! - könyörgött Erzsi. Ám Fülöp már teljesen irányíthatatlanná vált, sem mellettünk nem akart sétálni, sem a kocsiba beülni, de kézben sem érezte jól magát - szaladgálni akart, a saját feje után. Már fogytán volt a türelmem, az erőm, így inkább megígértem, hogy külön ezért visszajövünk még egyszer. Hát most...
Gondolatok és gondolat-töredékek családunk életéből.