Nagyon idilli nap volt a mai. Az az igazi, töltekezős, "semmittevős" nap. Idézőjelbe azért tettem, mert a három gyermek mellett olyant nem lehet csinálni, hogy az ember csak a lábát lógassa és élvezze a szép fényes napsütést. Mégis, evvel együtt is elég nyugodt nap volt ez. Már reggel látszott, hogy nagyon sárgák a fények. Az udvar füve olyan pompás zöldben csillogott, mintha valami nagy ünnepet várna. Szép, egyenletes, nagy zöld perzsaszőnyeg. Pedig nincs szép pázsit vetve. Ezt kihagytuk. Megegyeztünk, hogy ami akar, az megnőhet. Mert hogy még a füvet is naponta több órán át locsoljuk, arra nincs senkinek kapacitása. De az idei, aranyat érő májusi eső ezt a csodálatos élményt adta meg nekünk. A nap rézsútosan sütött, perzselte az arcunkat, égette a szemünket, valósággal belefájdult. A gyerekek aranyosan matattak odakint, nem tudom, hogy most is cserebogarat másztattak-e, vagy egyszerűen csak homokoztak. Mindenesetre nagy ügybuzgalommal figyeltek a homokozóban valamit, hossza...
Gondolatok és gondolat-töredékek családunk életéből.